MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-05-23 77. öe. - 1960_VB 77/44

M ORSZÁGOD LEVITÁK - 3 «* Nehézséget okoz, hogy a körzeti orvosok között aok az idős és 3zak« képzettséggel nem rendelkező. A Jo körzeti orvos közül 17 ötven év­nél idősebb és mindössze 6 orvosnak van belgyógyász szakképesítése. Az egységes betegellátás érdekében a rendelőintézetben a következő •* fejlesztés történt. Mig 1957-ben 65, addig 1959.-ben már 74 rendelő­intézeti orvos működött és ennek megfelelően a napi rendelési óraszáa 345-ről 372.5--?9 emelkedett. A korszerű betegellátást elősegiti az is, hogy a rendelőintézetekben kivizsgált és karházba beutalt betegek ápo­lását a korház poliklinikai egység keretében részben maguk a rendelő­intézeti orvosok végzik, részben pedig betegük sorsát a korházban figyelemmel kisérik. Ez lehetővé teszi, hogy a rendelőintézetben már "* elvégzett vizsgálatokat ne kelljen megismételni, a korházi ápolás ide­jét pedig sok esetben lerovtditi.* Ez a rendszer módot nyújt a körze­ti orvosok szakmai továbbképzésére is, ez azonban még nem érvényesül, miután a körzeti orvosok nem veszik igénybe* A rendelőintézet jelenlegi helyszűke nem teszi lehetővé több szüksé­ges szak-ág bevezetését,/Pl.fizikotherápia, rheuma,stb./ a rendelő­intézettel szembeni igények kíelégitését. A rendelőintézeti munkát akadályozza, hogy közápkáder fejlesztés egyáltalán nem történt. A határozat óta megjelent beutalási rendelet a kezdeti szervezési ne­hézségek leküzdése után elősegiti a betegek gyorsabb, a területi élvot érvényesitő elhelyezését ás csökkenti az ágyeladás lehetőségét, A korházi orvosok többsége helyesnek tartja és elfogadja a beutalási •*• rendszert, mert gátat vet a betegek egyes orvosok által történő zsa­rolásának. Hozzásegit ahhoz, hogy az orvosok egy kis része miatt, az­1 orvosokról általában kialakult rossz közvélemény megváltozzék. Az or­vosok egy kisebb része, akik a beutalási rendszer miatt elestek az -• eddigi külön keresettől, megpróbáljak felnagyitani a rendelet végre­hajtása során lévő kezdeti nehézségeket, esetleges hibákat. Burkoltai* fellépnek a rendelet ellen mondván, nem teszi lehetővé, hogy változa­tos beteganyag kerüljön a korházba. A kerületben a fekvőbeteg ellátás javítása érdekében mennyiségi ágy** fejlesztés nem történt, a korházi osztályok változatlanul zsúfoltak. A korházakban indokolatlanul bentlaktk kihelyezésére az illetékes ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom