MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1958
1958-01-13 16. öe. - 1958_VB 16/5
- 3 ját értelmiségét. A műszaki értelmiség területén sokkal jobban állunk. A mi területünkön az az elv érvényesül, hogy valaki vagy kommunista, vagy szakember. A minisztériumban és sok pártszervezetnél is ez a szellem érvényesül. Már az idén is ezzel kapcsolatban sokat kellett vitatkozni, Ahol nem állunk át arra a vágányra, hogy elyan kommunistákat tegyünk át erre a vonalra, akiknek megfelelő előképzettségük van ezen a területen és érzékük, hogy ezzel biztositsuk, hogy rövid idő alatt ezt a munkát elsajátitsa. A személyi váltózásokkal kapcsolatban, a Szépirodalmihoz 2, a Bibliotheka 1, Magvetőhöz 7 uj ember került. Mi a Magvetőhöz akartunk olyan kommunista ujságiró^. vinni, akinek lo éves ujságirói gyakorlata van, nem fogadták el azzal, hogy kezdő, igy szerkesztőnek nem alkalmas, ezért csak mint segédszerkesztőt vették státuszba. N e m szabad elfeledni, hogy az Európa Könyvkiadónál sem jobb a helyzet, csak ott nem kerültek annyira felszínre a dolgok. A határozatok között szerepel a könyvkiadók jogkörének bizonyos csorbitása is. Itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a Könyvkiadói Főigazgatóság akkor tud eredményesen dolgozni, ha a konkrét intézkedéseket előbb megbeszéli a kiadók igazgatóival, illetve pártszervezeteivel. Nem régen kijött egy határozat és mivel előzetes véleményüket nem ismerték ezért pótlólag fogom Köpeczi elvtárssal megbeszélni annak egyszerűsítését. Hogyan jelentkezik a jobboldal befolyása? Ma már nem igen van lehetőség ellenséges müvek megjelentetésére, közismerten jobboldali irókkal szerződést nem kötnek, nem adnak ki. A baj ott van - és ez a szerkesztők összetételéből adódik - hogy a szerkesztő dönti el, hogy neki mi tetszik, illetve mi nem tetszik. Rengeteg fiatal iró jelentkezik a kiadóba és mivel nem ismertek, nem fogadják el müveiket, pedig közöttük nem egy műnek az elutasitása helytelen. Főleg azoknál a fiatal Íróknál van ez, akik nem tartoznak egyik klikkhez sem. A klikk-rendszer a kiadóknál is erősen érvényesül. A kiadók megerősitése ne olyan alapon történjen, hogy pl. valakit el kell helyezni és azt valamelyik kiadóhoz teszik, függetlenül attól, hogy az illető alkalmas-e a funkció r a. "Előfordult olyan eset, hogy a Kiadói Főigazgatóság a minisztériumtól kapott valakit elhelyezésre - nem-egyszer nem is volt kommunista az illető -- s azt el kellett helyezni területünkön. Pártszervezetek munkájáal kapcsolatban a valóságnál rosszabb képet mutat a jelentés. Sok kezdeményezés történt. Félévvel ezelőtt a mi kezdeményezésünkre lett feltárva, hogy milyen klikk-rendszer va n , mi vetettük fel először ezt a kérdést az Ifjúsági Könyvkiadónál és azóta már jelentős eredmények is vannak. Személyi problémákkal kapcsolatban: az Én Újságom cimü gyermeklaptól az emiitett két munkatárs közül az egyiket most küldjük el, de csak egyiket, mert állitjuk, hogy mások ennél nagyobb hibát is elkövettek és mégis megfelelő beosztásban vannak, egyébként nagyon használfeató ember. Egy évvel ezelőtt még nem volt olyan befolyásunk, hogy az elbocsájtást végrehajtsuk. Ez a szerkesztő gyalázatos hangú cikket irt a gyermekű jságba, de ennek ellenére is jobb, mint más, aki ugyanezeket gondolta, de nem irta meg. Másutt sokkal rosszabb a helyzet mint nálunk és ugy gondoltuk, jobb ha a mi környezetünkben dolgoztatjuk. Pl. a Szépirodalminál Örkényi félállásban ORSZÁGOS jr ¥