MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-09-23 7. öe. - 1957_VB 7/43

A Buda] esti r.V.l". határozata a párttagság, összetételének meg. j avi t ásával kap csolatban. I. A pár-t újjászervezése Budapesten a kezdeti lemaradás után ál­talában egészségcsen fejeződött be.Ezt bizonyítják egyrészt a párttag­ság szociális összetételére vonatkozó adatok, másrészt -ás legfőkép­pen- az s tény, hogy az Ikk.r. legharcosabb tagjai ma is pártunk so­raiban vannak. Ugyanakkor a Budapesti Párt-Végrchajtóbizottság mogál­lapitja, hogy a párt szociális összetételében lényegesebb eredményt éraettünk volna cl, ha az üzemi pártszervezeteknél a szoktasság, hiva- . tali pártszervezeteknél a liberalizmus leküzdésében erőteljesebb harcot folyhatnék a budapesti és a kerületi pártbizottságok. E nézetek azon­ban még ma is hatnak, pld.a volt K.D.T-. tagokkal szemben elzárkózás, sot sok kelvén a párton belül is megkülönböztetés érvényesül a decem­ber és március, vagy áprilisban jelentkezettek között. A budapesti párttagság szociális összetételében mutatkozó ne­gatívumok mellett a fő hiba abban vne, hogy a meglévő párttagság Je­lentős része sec teljesíti ocg.fclelőer. a párttagsággal járó kötcle­zcttséY'ckit. Zz r. párttagság egy része "passzivitás íban, az v^llenséges nézetek ás tevékenységek elleni óvatos, bátortalan magatartásban nyil­vánul meg leginkább". 3 helyzetből kiindulva a Budajesfci T.V.Z. a következő felada­tokat határozer el: !•/ A pártépités főbb elvi kérdéseiben meg, kell teremteni az egységes szemléletet a budapesti pártszer v ezet ekben. A po­litikai munka során meg kell magyarázni: a./ A pártépj tés fc vonala a meglévő párttagság marxist a­leninista nevelése, aktivizálása, a pírt egységének . harckészség ének fokozása. Eneek azonban együtt kell járnia a párt munlcásbázisának kiszélesitésével, a pár t prolit :'•.? je li-g ének erőteljesebb fokozásával . b./ A pártszervezeteknek aeg kell javitani a tömegek meg­nyerésére irányuló nunkáj y t. Ennek fontos alketó része J'. J 1.,.UJ­Í J;_ (í V ,J- ű X..i^.i . b t f_«, 'i~i.... J. / . .I.-Lj' !_-. •. • fc. !/ J.'IJ- 'j.'iii-i'iUl . v .- .•„•./ í_ •:_ •-, ÍU . 1 ^ L Li,i(,I i ..t.lj. l . i .i ...^ i-^it^ iíJlvi; & r - . L

Next

/
Oldalképek
Tartalom