MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957
1957-09-23 7. öe. - 1957_VB 7/44
- P Biztosítani kell elsősorban a nagyüzemekben,hogy foglalkozzanak a volt párttagokkal, főképpen a volt fizikai munkás párttarokkal. c */ Tar.jelöltek, u.j tarok felvétele elé különösen a párt jelenlegi harcaival kapcsolatban kell követelményeket állítani . Üzemi munkások közül is elsősorban azokat kell felvenni, akik a társadalmi munka valamely formájában /szakszervezet, L\ I.Sz/ bebizonyították, hegy hajlandók önzetlenül dolgozni a köz javára. Kindcz nem vonatkozik természetesen azokra, akik október, november hónapokban vagy később, súlyos bűnt vagy vétket követtek el a párt, a munkásosztály ellen. 2./ A párt építésével, szociális összetételének javításával kapcsolatban fontos, hogy bár c kérdéssel valamennyi üzemi pártszervezetben foglalkozni kell, ezen tulmenőleg •?• kerületi, üzemi pártszervezetek konkrétan foglalkozzanak azokkal a tc• rületökkel, ahol legnagyobb az elmaradás , ahol legerősebbek a szektás nézetek vagy ahol az üzem adottsárai /például női üzem/ erőteljesebb segítséget igényelnek a felsőbb pártszervek részéről. A pártépitésscl való konkrétabb foglalkozás megköveteli azt is, hogy a párttagság összetételében az üzemekben különösen a szakmunkások arányát javítsuk meg , II. A pártegységnek, minőségi színvonalának fokozásában döntő szovan az alapszervezeti munka megjavításának. A párt ere ját r.icgsoksz.^r :;zz:, ha valamennyi tagja egységesen a párthatározatok végrehajtásáért, a tömegek megnyeréséért. E teen még nagy feladatok állnak a budajoeti pártszervezetek előtt, előtt kell tartani, hogy a párttagság jelentős részének ma is formális kapcsolata van a párttal. /Sőt egy kis részének még ez , pl. tagdijat nem fizet rendszeresen/a pártmunka nem elég szort ; egyes pártszervezetek tul nagy területen működnek és szervoze-t[ORSZAGOS LEVÉUÁ8