MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1957

1957-06-17 1. öe. - 1957_VB 1/7

• • •. - 5 ­ne, olyan szempontból is, hogy a KISZ különböző rendezvényein a fel­adatokat közvetlen tudnak segíteni. Kérem az elvtársakat, hogy válaszukban erre Is térjenek ki. Molnár Ernő elvtárs* Véleményem szerint is van avantrgardizmus a munkásőrségben,de nem lenne helyes, ha nem néznék meg a gyökerét, A legnagyobb csalódás a fegyveres alakulatok okozták*Január-február őta ezek a munkásőr­ségben lévő emberek bent vannak, ezek a személyek hozták létre a pártszervezetet ós a munkásőrséget. A rendőrségen ebben az Időben nem volt minden rendben. Számolni kell azzal, hogy van ilyen , fel kell venni a harcot ellene, de nem kell eltuíázni. Történnek fegyel­mezetlenségek, egyik másik esetnél határozatot is hoztunk és 2-3 őra alatt leszerelték. A rendőrségnél nihcsennek ilyen intézkedések, sőt tisztára mossák a hiba elkövetőjót* iSgyik másik rendi* tiszt mesterségesen 3zitja az ellentétet. Komoly intézkedésekre van szük­ség, hogy a * fegyveres testületek közötti viszályok megszűnjenek. A munkásőrségen belül a politikai munkában vaié résztvétel nem megfelelően fejlődütt. Szék az emberek azelőtt politikai munkát vé­geztek, éá most kizárólagos feladatnak tekintik azt, hogy a munkás­őrök. Még az üzemi rendesvények biztosításában sem vesznek részt. Sí azért van, mert nem kapnak feladatot az üzemben* Javaslom, hogy két hónap múlva újra legyen napirenden ez a kérdés, hogy e, külföldi tapasztalatok alapján hogyan fejlesszük tovább* Megjegyzés a hozzászólásokhoz: Kelemen d vt. beszélt az adminisztrá­ció kérdéséről* Bizonyos adminisztráció szükséges. Nálunk társadal­mi munkában oldjuk meg ezt a kérdést, de azért kell valaki, aki állandóan ott tartózkodik. Nagy Tibor elvtárs felvetett javaslatát nem tartom helyesnek, külön ifjúsági sászlóalj felállítása Budapes­tén helytelen lenne. Jobb az, ha a fiatalok az idősebbekkel vannak •gyiitt* Kovács János elvtárs. Molnár elvtárs bevezetőjével ügyeit értek, én is ugy látom, hogy a munkásőrség látja az eseményeket és ez bizonyos avarganizmus csirá­jához vezet. íelhivnám a figyelmet arra, iiogy mi a pártszervezeteknél elég nagy harcot folytatunk az ( irányban, hogy a termelés jél menjen, ugyajank­kor ezeket a munkásőr elvtársakat igen sokszor - előfordul, hogy Indokolatlanul is - elvonjuk a termeléstől. A szociális összetétellel kapcsolatban: a legfontosabb tennivalónak ast látom, hogy az idős összetételen minél előbb változtassunk. A pártfunkciónáriusok kérdése: Hekem az a véleményem, hogy valabogy másképpen kell ezt a kérdést nézni, én a függetlenített apparátust veszem figyelembe. Ugy látom, * ugyanis én is tagja vagyok a munkás­őrségnek - hogy mi tulajdonképpen csak opera primadonnának számí­tunk* Bs onnan adódik, hogy a munkából általában kéöőn járunk haza. nem tudunk minden alkalommal a többi munkásőr elvtárssal a dolgok­ban, megfelelően résztvenni: Sem tudom egészséges-e az, hogy a függetlenített pártapparátus dol­goséi közül is r^sztvesznek ebben. Helyes ezeket az elvtársakat kikópezmi, ezzel egyetértek,- de a rendszeres foglalkozásokon nem tudunk részt venni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom