MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1989
1989-09-23 9. öe. - 1989_PE 9-II/155
demónyezés joga kiterjed bármely kérdésre, ügy a személyi kérdésekre is. 2. Ha a kezdeményezést az adott közösségben, területen nyilvántartott párttagok legalább 10 százaléka, vagy az ott működő testületek legalább 25 százaléka támogatja, azt az Illetékes testületnek napirendre kell tűznie ós az ügyben állást kell foglalnia. 9. szakasz A párton belüli választás és visszahívás alapelvei 1. Minden párttag bármely párttisztségre megválasztható. Egyes tisztségek összeférhetetlenségéről a törvény, illetve az alapszabály külön rendelkezik. 2. Minden párttag joga, hogy — közyeltenüLvagy küldőtte(i) útján — részt vegyen sj jáj[közfesóg& vezetőinek, a választott testületek tágjainak és tlsztségviselőinek jelölésében ós megválasztásában. 3. A párttag joga, hogy a jelöltek nézeteinek ismeretében szavazhasson. A jelölteknek nézeteik kifejtéséhez azonos feltételeket kell biztosítani. A jelöltnek, illetve az őt jelölő közösségnek joga, hogy támogatókat nyerjen meg. 4. A párton belül nyilvánosan működő áramlatok a küidöttválasztás során, továbbá a vezető illetve képviseleti testületekben támogatottságuk arányában jogosultak képviseletre. ~ 5. A vezető testületek a tagság vagy küldöttei által közvetlenül választott, illetve delegált párttagokból állnak, és választóik által visszahívhatók. A visszahívást a választók legalább 10 százaléka kezdeményezheti. 6. A választott testületi tagság és valamennyi tisztség érvényességi idejét a választói fórum határozza meg. A megbízatás ezen az időszakon belül is megszűnhet új választás kiírásával, lemondással, visszahívással, vagy felmentéssel. 7. A jelölésjolyamata a választásra jogosult párttagok számára nyilvános. A jelölés 6orán nyílt szavazást, a választásnál titkos szavazást kell alkalmazni. 8. A választások tisztaságának ellenőrzése a párttagság joga. A választásokkal kapcsolatos panaszokat független bizottság vizsgálja ki. 9. A választások (a jelölési folyamat ós a titkos szavazás) további előírásait a párt választási szabályzata tartalmazza. A választásra jogosultak önállóan határozzák meg a választási elvek és előírások alkalmazásának konkrét módozatait, ezen belül a szavazás értékelésének szabályait. 10. szakasz A pártszavazás 1. A pártszavazás a párttagság közvetlen akaratnyilvánításának formája. Pártszavazás tartható minden olyan kérdésbén, amelyben lehetséges az egyértelmű elfogadás vagy'élútasftás. 2. Az illetékes választott testület a kezdeményezést követő 30 napon belül köteles elrendelni a pártszavazást, ha a kezdeményezést az érintett területen nyilvántartott párttagok legalább 10 százaléka, illetve az ott működő testűletek legalább 25 százaléka támogatja. 3. A pártszavazást úgy kell kiírni, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a szavazásra bocsátott kérdés mérlegeléséhez. A kezdeményezőknek, illetve bármely párttagnak vagy közösségnek a pártszavazásra bocsátott kórdósben joga van álláspontja mellett a pártnyih/ánosság igénybevételével érvelni. 4. A pártszavazás elrendelésének ós lebonyolításának módját külön szabályzat tartalmazza. IV. A PÁRT FELÉPÍTÉSE 11. szakasz 1. A párt a tagok politikai közössége, a pártszer vezetek összessége. 2. A választott testületek rendeltetése, hogy szolgálják választóikat és a választóik által rájuk ruházott hatáskör keretei között döntéseket hozzanak; képviseljék a pártot a közéletben ós a nemzetközi kapcsolatokban; előmozdítsák az alapszervezetek és a párttagok más közösségeinek együttműködését, fejezzék ki a többség akaratát, segítsék elő az erre épülő akcióegységet. 12. szakasz Az alapszervezetek 1. A párttagok elsődleges közössége az alapszervezet. 2. Alapszervezet létrehozását tetszőleges rendező elv szerint — közös lakóhelyen, munkatársi közösségben stb. — kezdeményezhetik a párttagok és a választott testületek. Megalakulását az illetékes helyi vagy megyei testületnek be keit jetenteni. 3: Ha az alapszervezet tevékenységével megsérti a szervezeti szabályzat előírásait, akkor működésót az illetékes testület felfüggesztheti vagy megszüntetheti. Az alapszervezet megszüntetését tagjai is kezdeményezhetik, illetve elhatározhatják. 4. Az alapszervezet teljes jogú fóruma a taggyűlés Csakezhozöat^határozatot, és dönthet, illetve foglalhaTSttásTszemélyi kérdésekben. Tagjaira kötelező döntést azok több mint felének egyetértésével hozhat. Kizárólagos joga az állásfoglalás az új tagokkal kapcsolatos vitákban, fegyelmi vétség megállapítása és pártbüntetés kiszabása. 5. Az alapszervezet titkárt és vezetőséget választ, akiket tevékenységükről a tagság rendszeresen beszámoltat. 6. Az alapszervezetekben pártcsoportok működhetnek, amelyek bizalmit választanak. . 7TTöbb ala pszervezet — erőfeszítései egyesíted sere, tevékenysége összehangolására, álláspontja képviseletére — közős pártszerveket, választott tes1 tületeket hozhat létre. Ennek feladatáról, hatásköréről, jogokkal való felruházásáról, tisztségviselőiről és működési feltételeiről a társult alapszervezetek öszszevont taggyűlésen vagy megbízottjaik útján, küldöttgyűlésen döntenek. 13. szakasz A helyi pártszervezetek 1. Az alapszervezetek működési területük szerint helyi (községi, városi, kerületi és egyéb területi) pártszervezetekben egyesülnek. A helyi pártszervezet állhat egyetlen alapszervezetből is. 2. Ha a helyi pártszervezetek önkéntes alapon egyesülnek, helyi pártszervezetnek az egyesült szervezet tekintendő. 3. A helyi pártszervezetek önállóak. KONGRESSZUS '89 • szeptember 5.