MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-II/23

élettapasztalataihoz, problémáihoz és személyes szükségleteihez. Ma is jellemző az ismeretközpontúság, holott a társadalmi fejlődés problémacentrikusságot, a társadalmi ellentmondások felismerésére, az érdekkonfliktusok megértésére, a politikai feladatok megoldására való felkészítést igényelne. A marxizmus—leninizmus hegemón helyzete a fővárosban részben ideológiai, részben a párt politikai szerepéből következő vívmány, amelyet megőrizni, folyamatosan újrateremteni és erősíteni kell. A fővárosban élő és dolgozó emberek többsége — szocialista építőmunkánk tényei és a tudatos oktató-nevelő munka, a propaganda hatására elfogadja az MSZMP társadalompolitikájának alapelveit; a párttagság igaznak tartja és képviseli — bár a tudatosság nagyon különböző fokán — a marxizmus—leninizmus ideológiájának fő elveit. De tudomásul kell venni: más világnézetek is igyekeznek erősíteni befolyásukat, és sokirányú hatásukkal tartósan számolni kell. Ideológiai ellenfeleink és vitapartnereink saját álláspontjukat, értékrendjüket széles körben hirdetik. A polgári eszmék terjesztésében vezető szerepük van a nyugati propagandaszerveknek és a fejlett tőkés országokból importált kulturális termékeknek. Hatásukra — s bizonyos belső ellenzéki forrásokból — időnként felerősödik a nacionalizmus, terjednek a tőkés társadalommal kapcsolatos illúziók, keményedik, s időnként szélsőségekbe csap át szocializmust építő társadalmunk kritikája. A hazai egyházak Budapesten is erősítik hitéleti tevékenységüket, növekszik a társadalmi problémák iránti érzékenységük, ideológiai munkájuk aktívabb lett. Különös figyelemmel fordulnak a család, a magányosok, a hátrányos helyzetűek, a fiatalok és a nők társadalmilag meg nem oldott problémái felé, és saját kisközösségeik támogatását nyújtják a rászorulóknak. Etikai alternatívát próbálnak adni az emberibb, igazságosabb, erkölcsösebb élethez. Befolyásuk az elmúlt öt évben érzékelhetőbbé vált. A marxisták, a párttagok viszont gyakran nem, vagy későn foglalnak állást olyan nem marxista, illetve a párt politikájával ellentétes nézetekkel szemben, amelyek nyilvánosságra kerültek, s megválaszolásuk, kritikájuk szükséges lenne. Ismételten gondot okoz a politikai szövetségesekkel folytatandó ideológiai vita: esetenként az eszmeileg megalapozott kiállás hiánya, máskor pedig a türelmetlenség. Nagy gondunk, hogy ellentmondá24 soktól sem mentes társadalmi viszonyaink közepette a szocialista építés megújítására tett kezdeményező lépéseinkhez képest az ideológiai munka késésben van, a politikai cselekvés elvi alapjainak fejlődését nem kíséri megfelelő, az elméleti hátteret is feltáró propaganda. Helyenként ebből fakad párttagjaink elméleti lemaradottsága, visszahúzódása az elméleti-politikai vitáktól, esetenként helytelen állásfoglalása stb. Ez hozzájárul az ideológiai konzervativizmus létezéséhez, amely gátolja a változó világ új igazságainak felismerését, és nehezíti a belőlük adódó következtetések levonását. A főváros kulturális, tudományos életét az elmúlt fél évtizedben ellentmondásos tendenciák jellemezték. A társadalmi, gazdasági változások, az útkeresés lassan és nehéz vajúdásoktól kísérve tükröződik a kulturális életben. A korszerű műveltség tartalmának kikristályosodása, az oktatásnevelés-képzés rendszerének a ma követelményeihez igazítása, a kor problémáival felelősen és magas színvonalon foglalkozó művészeti alkotások megszületése hosszú és korántsem lezárt folyamatokban megy végbe. A szellemi életben is lezajló értékváltozások, átrendeződések, a maradandó humanista értékek megőrzése, a hagyományos és új szocialista értékek kiválasztása és megfogalmazása számos konfliktust hoz felszínre. A gazdaság és kultúra új minőségű együttélése elvi és gyakorlati problémák sorát veti fel, a kultúrpolitikai célok és a gazdasági követelmények ütközése helyenként megoldhatatlan feszültségek forrása. Mindezek következtében megnövekedett a politikai iránymutatás, egyáltalán a politikai figyelem jelentősége a kultúrpolitikai kérdésekben. A pártszervezetek igyekeztek ennek a nagyobb igénynek eleget tenni, nem mindenkor sikerrel. A kultúra, a művelődés kérdései a nem kulturális területendolgozó pártszervezetekben ritkán kerültek a figyelem középpontjába. Ez különösen azért okoz gondot, mert a szűkülő eszközök, lehetőségek céltudatosabb felhasználása több orientációt, határozottabb hangsúlyokat kívánt volna. Másrészről az ideológiai, politikai nevelés, ráhatás esélyei maradnak kihasználatlanul, amikor a művészetek vagy a közös kulturális tevékenység nyújtotta sajátos lehetőségekkel nem élünk eléggé a politikai munkában. A kulturális, tudományos, művelődési területen működő pártszervezetekben fejlődés, nagyobb igényesség tapasztalható, főként a szakmapolitikai kérdések gondozásában. Az oktatáspolitika, a tu2 3-