MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985

1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/325

Somogyi LÁszló/2. Az első kérdéskörben elmondhatjuk, hogy a gázenergiát fogyasztó 550 ezer fővárosi háztartás ezenbelül a gázzal fűtött 300 ezer lakás gázellátása elfogadható színvonalon biztosítva van. A fogyasz­tókat zavaró jelenségek /amelyek megszüntetése a minőség javításának feltételét jelenti/ nagyobb részt a közszolgáltatás kö­rén kívülről származnak, illetve a korábban kialakult tendenciák­kal függnek össze. A háttéripart jelentő vállalatok, amelyek a köz­gazdasági szabályozás versenyszférájában működnek, csak korlátozot­tan érdekeltek az alkatrész-ellátás hiánygazdaságának megszüntetésé­ben. Ez párosul azzal a növekvő gonddal, hogy a fővárosban működő 1,5 millió gázkészülék jelentős része elavult, és elhasználódott. Ezek a hatásfok probléma mellett a gyakori meghibásodás miatt sürün szorul­nak javításra. Csak a Fővárosi Gázmüvek évente átlagosan minden nyol­cadik készüléket javítja, de ha számításba vesszük, hogy más kapa­citások is közreműködnek ebben a munkában, elmondhatjuk, hogy a ja-" vitások gyakorisága ennél is lényegesen nagyobb. A készülékek viszonylag magas ára, az eltérő tulajdon-viszonyok és a fogyasztói szokások nem kívánatos mértékben fékezik a készülék állomány egészséges ütemű cserélődését. Ezáltal az elöregedés folya­mata, a bizonytalan ellátással együtt nehezíti a szolgáltató vállalat helyzetét. A folyamatos ellátás feltételeit kétségtelen javítani fogja az 1985. évi szabályozó módosítás, amely a közszolgáltató vállalat helyzetének javítására irányul. Ezáltal a gázellátásban is fokozódó lehetőség nyilik a fogyasztóra orien­tált piac szervezésére, a háttéripar érdekeltségének megteremtésére. A Fővárosi Gázellátás másik kulcskérdése a földgázra történő átállás. Elmondhatjuk, hogy az elmúlt rendkívül hideg télen a gázszolgáltatás rendszere lényegesebb zavar nélkül r elfogadható szinten funkcionált. Arról is meg kell emlékeznünk azoban, hogy sok kritikus helyzet adódott, döntő mértékben a városi gáztermelés és szolgáltatás vona­lán. Korábban már felismert és előre jelzett jelenségekről van itt szó, amelyek csak azért váltak a vártnál nehezebbekké,mert az időjárás az átlagosnál kedvezőtlenebb lett.Tudtuk, hogy az Óbudai kokszolót hama-

Next

/
Oldalképek
Tartalom