MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1985
1985-03-09 8. öe. - 1985_PE 8-III/326
Somogyi László/3. rosan le kell állítani, bár 3-4 évvel ezelőtt nem láthattuk be, hogy ez 1984. októberében elkerülhetetlenül bekövetkezik. Tudtuk, hogy a városi gáztermelés rendkívül fontos elemére, a dunaújvárosi távgázre az ottani kokszólómü állagromlása miatt egyre kevésbé számithatunk. Ezek a körülméynek tették szükségessé a földgázra történő átállás ütemének fokozását, a program olyan módosítását, hogy az ezredforduló helyett más 1989-ben megszüntessük a városi gázgyártást és szolgáltatást. Jelenleg még 150 ezer városi gázfogyasztónk van, ami a fogyasztószám egynegyedét jelenti, de a lakásfütésben ez az arány kedvezőtlenebb, mert a gázzal fűtött lakásoknak még egyharmadát látjuk el városi gázzal. Az évi 30 ezres léptekkel történő előrehaladás a földgáz átállításban tehát növekvő gondot jelent, amely csak a válalati kollektíva fokozott erőfeszítésével és a kooperáció javításával lehet megoldani. Az új energiaigények kielégítése vonalán kozimsert az a helyzet, amely a főváros lehetőségeit jelenti.A lakásprogram végrehajtása és ebből eredően a magánerős építések szorgalmazása, az új energia igények jelentős részét a közületi ellátás köréből a lakossági ellátás kérdésévé transzponálta. Ugyanakkor az energiahordozók közötti választás lehetőségének szűkülése is erősiti azt a hatást, amely a gázenergia iránti fizetőképes keresletet növeli. Elsősorban a peremkerületekben jelenleg 300 km utcai gázvezeték önerőből történő megépítésére van reális kereslet. Ez 30-40 ezer fogyasztó igényét fejezi ki. Az elmondott körülmények indították a Fővárosi Gázmüveket az önerős vezeték-építés támogatására. A lakossági ellátás ilyen formában történő segítése egyfelől azt jelenti, hogy a vállalat a cső- és szerelvény anyagot ingyen bocsátja az építkezők rendelkezésére, másfelől pedig az építkezések műszaki ellenőrzésében kisegítő tevékenységeinek elvégzésében jelenik meg. Lenetőségeink korlátozottsága miatt az önerős vezetéképítés évi 80-100 km igény kielégítésére gondolhatunk. Ennek anyagoldali és pénzügyi fedezete az új szabályozók tükrében biztosított. llG