MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1975

1975-03-01 6. öe. - 1975_PE 6/246

- yfr ­pártmozgalom feladatainak végrehajtásáért minden tőlünk telhetőt megteszünk. így a politikai program végrehajtásának részeseivé kivánunk válni, de azt is igényeljük, hogy a politika kialakítói, alkotói is lehessünk. Készek vagyunk az eddiginél többet tenni a budapesti pártmozgalomért. Ránk, XI. kerületi kommunistákra számithatnak az elvtársak! /Taps./ Komlós János, a Mikroszkóp Színház igazgatójaj Kedves Elvtársak! Tisztelt pártértekezlet! Igyekszem betartani a szbályokat, valóban nem szeretnék 10 percnél egy másodperccel sem többet mondani. Azt hiszem, hogy az irányelveknek és ennek az egész értekezletnek, a kongresszus előkészítésének az a lényege, hogy következetesebben és jobban! Erősiteni kell, tovább kell erősiteni társadalmunk szocialista vonásait, elemeit, ­ugy gondolom - a fejekben is. Ez a fejekre is vonatkozik, és ebből a ^szempontból igen nagy a művészek és a művészetek felelőssége. Nagy a felelősségük abban, hogy valóban olyan müveket alkossanak, amelyek ezt segitik. Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy vannak ilyen müvek, szép számmal születtek a X. kongresszus óta eltelt időszakban. Mit kell ahhoz tnnni, hogy még több ilyen mü szülessen, tehát még több olyan mü szülessen, amely nekünk szól, értünk van, amely nekünk kell? Azt hiszem, hogy akkor fog még több mü születni, anely nekünk kell, ha az alkotók, a művészek még jobban érzik, hogy ez nekünk kell, és hogy ez kell nekünk! Tehát kicsit következete­sebbé kell tenni az ilyen müvek támogatását. Én nem akarok itt részletekbe belemenni: még világosabb légkört, atmoszférát kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom