MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970
1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/333
) 2. A MUNKAERŐHELYZET A III. ötéves terv első négy évében Budapesten, az állami szektorban foglalkoztatottak száma 2,2%-kal — ezen belül a munkások létszáma 4,9%-ikal — csökkent. Ugyanakkor az alkalmazotti és egyéb állománycsoportokba tartozók létszáma 4,8%-kal növekedett. Az állami szektoron belül az ipari ágazatban 5,4% J kal, a közlekedésben 5,8%-kal csökkent, az építőiparban pedig 3,1%-kal emelkedett a munkáslétszám. A könnyűiparban 11%-kal csökkent a munkások száma, ennek következtében jelentékenyen csökkent a termelés, romlott az állóeszközök kihasználásának foka. Nagyarányú és kedvezőtlen változások következtek be a munkaerőhelyzetben a múlt évben. A Budapesten települt szocialista iparban 1970. I. félévében 17 ezer fővel, 2,7%-kal kevesebben dolgoztak, mint 1969 azonos időszakában. A munkások száma viszont 22 ezer fővel — 5,1%-kal, a könnyűipari ágazatban 8,7%-kal — csökkent, az alkalmazottak száma 2,6%-kal tovább nőtt. A textilipar és a textilruházati ipar rendkívül nehéz helyzetbe került. Termelési feladatai nőnek, munkáslétszáma pedig évek óta csökken. Főleg a rossz munkafeltételek miatt a törzsgárdatagok közül is sokan mennek el dolgozni más területekre, ahol a munkafeltételek jobbak, a keresetek magasabbak. Az ipari munkáslétszám csökkenésében szerepet játszik a vidéki ipar fejlődése, a termelőszövetkezetek vonzása, mert a dolgozók egy része állandó lakóhelyéhez közelebb is el tud helyezkedni. Ugyanakkor azonban a fővárosban is tapasztalható átrendeződés: elsősorban a szövetkezetekbe és a szolgáltatás területére áramlik a munkaerő. Az alkalmazotti létszám évek óta tartó növekedésének mértékét — a gazdasági mechanizmusból adódó többletfeladatokat is figyelembe véve — indokolatlannak tartjuk. Feltétlenül szükséges, hogy a központi szervek behatóan foglalkozzanak a kialakult helyzettel, ugyanakkor a vállalatok is alaposan vizsgálják meg az alkalmazotti létszám alakulását és a vizsgálat eredményétől függően intézkedjenek. A munkaerőhelyzet jellemzője a nagyarányú munkaerő-vándorlás. Budapesten, a szocialista iparban tavaly 1000 munkásra 431 kilépés és 420 belépés jutott. A munkaerő áramlásának azonban csak kisebb része felel meg a népgazdaság igényeinek. Az utóbbi időben a törzsgárda tagjai, a mérnökök és a technikusok — köztük párttagok — körében is növekedett a vándorlás. A nagyfokú és a népgazdaság szempontjából többnyire célszerűtlen vándorlás anyagi és erkölcsi károkat okoz. A munkaerőmozgást kedvezőtlen irányba befolyásolja, hogy jó néhány területen az indokoltnál nagyobb mértékű a munkaerő-kereslet, s eltúlozzák a munkaerő miatti gondokat is. Ezzel esetenként eltakarják a munka fogyatékosságait. Meggyőződésünk, hogy a rendelkezésre álló létszámmal lényegesen nagyobb feladatok is megoldhatók. A munkaerő-gazdálkodás színvonala — részben az ösztönzők fogyatékossága miatt — elmaradt a gazdaságirányítási rendszer és a főváros munkaerőhelyzetéből adódó követelményektől. A munkaerő-gazdálkodás sok helyütt gépies, adminisztratív jellegű, ahelyett, hogy feltáró és elemző munkán alapulna, amely megmutatná, milyen intézkedéseket kell és lehet tenni a munkaerő ésszerű foglalkoztatásáért, a dolgozó megtartásáért és a termelékenység növeléséért. Nem könnyű megítélni a munkaerőigények indokoltságát, mert a különféle gazdasági ágazatoknak és a vállalatoknak nincs olyan /távlati fejlesztési koncepciójuk, amely meghatározná a munkaerő-felhasználás irányát és méreteit. Bizonyos azonban, hogy a fővárosban hosszú távon is csak minimális munkaerő-gyarapodással, egyes területeken pedig csökkenéssel számolhatunk. Ezért csak a munka- és az üzemszervezés javításával, az üzemek rekonstrukciójával, a műszaki fejlesztés fokozásával, a szállítás és az anyagmozgatás gépesítésével érhetjük el a termelés és a termelékenység erőteljes növelését. A műszaki fejlesztés hatékonyságának fokozásáért ösztönözni kell a nagyobb vállalatokat hosszú lejáratú kutatási, műszaki-fejlesztési szerződések megkötésére. Csak ilyen intézkedésekkel lehet az erőteljesen fejlődő szolgáltatási terület munkaerőigényeinek kielégítésére is munkaerőt felszabadítani. 3. MŰSZAKI FEJLESZTÉS, ÜZEMSZERVEZÉS A budapesti ipar a III. ötéves tervidőszakban — részben központi alapokból, túlnyomórészt pedig vállalati eszközökből és hitelekből — tovább fejlődött. A beruházások nagyabb hányadát (70%-át) fordították gépi berendezések fejlesztésére, mint az előző ötéves tervben. Jelentősen fejlesztették a gyógyszeripari, a színesfémkohászati, a közúti járműgyártó és javító, a szintetikus fonal- és szövetgyártó kapacitásokat. A fővárosi üzemek kis része áttért a termelés korszerű irányításának módszereire: a gépi programozásra, a számítástechnika szélesebb körű gyakorlati alkalmazására. Javult a vállalatok és az iparági szervező és kutatóintézetek kapcsolata. A vállalatok több megbízást adtak ezeknek az intézeteknek. A kidolgozott fejlesztési módok bevezetése azonban vontatott. A piaci kereslet hatására a vállalatok több új, korszerű terméket fejlesztettek ki és kezdtek gyártani. Iparáganként, változó mértékben ugyan, de általában kedvező folyamat indult meg a gyártmány- s technológia fejlesztésében, a korszerűtlen és gazdaságtalanul előállítható termékek termelésének csökkentésében. A következő években e tekintetben is gyorsítani kell a fejlődést, a piaci szükségletek kielégítését. A fejlődés ellenére a budapesti ipar és különösen egyes iparágak — a múlt 10 év alatt — korszerűség, műszaki és technológiai színvonal tekintetében elmaradtak az országos fejlődéstől. Hatással volt erre az is, hogy az utóbbi években egyes budapesti vállalatok — főleg a munkaerőhelyzet miatt — vidéki telephelyeket létesítettek, ezzel hosszú időre lekötötték fejlesztési alapjukat és budapesti üzemeik korszerűsítésére nem fordítottak kellő figyelmet. A közgazdasági szabályozók jobban ösztönzik őket erre, mint budapesti üzemeik intenzív műszaki fejlesztésére, bár a fővárosi munkaerőhelyzet ezt feltétlenül szükségessé tenné. A vállalatok fejlesztési irányelveinek kialakítását gátolja, hogy a fővárosi ipar ágazataira nincs kidolgozva egységes távlati fejlesztési koncepció, amely az iparfejlesztés irányával együtt meghatározná az üzemek rekonstrukciójának, műszaki fejlődésének, a munkaerő egy részét helyettesítő gépesítésnek az ütemét. Erre a központi szervek sem fordítottak elég figyelmet. Az egységes táv333
