MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1970

1970-10-31 5. öe. - 1970_PE 5-I/332

összhangban, jobban megközelítse az országos célkitűzéseket. A kiemelt iparágak többsége — gazdaságpolitikai céljainknak megfelelően — az átlagosnál dinamikusabban fejlődött. Így a villamosipari gépgyártás 21%kal, a nyomdaipari termelés 27%-kal, a gépek és gépi berendezések gyártása 30%-kal, a híradástechnikai és a vákuumtechnikai készülékek gyártása 44%kal növekedett. Budapesten, a szocialista iparban az 1966—1969 közötti időszakban az egy munkaórára jutó termelés igen erőteljesen: 30%-kal emelkedett. A termelés öt év átlagában számított növekedése várhatóan teljes egészében a termelékenység emelkedéséből adódik, s ez nagyon pozitív eredmény. Am mindezek ellenére is úgy ítéljük meg, hogy a helyzet nem kielégítő. 1968—69-iben lassult a termelés és a termelékenység növekedésének üteme. Ennek több oka volt: a 44 órás munkaidőre való áttérés, az alkalmazotti létszám kedvezőtlen arányú növekedése, a nagymérvű munkaerő-vándorlás és a munkafegyelemnek ezzel együtt járó lazulása, a munkaerőgazdálkodás nem megfelelő színvonala. Fékezte az ütemet az ipar kedvezőtlen műszaki helyzete, az üzemszervezés fogyatékossága, egyes területéken pedig az időszakonként számottevő rendelés- és anyaghiány is. A termelés és a termelékenység alakulása, a gazdálkodás hatékonysága a vállalatok között nagy eltéréseket mutat, nemcsak a gazdasági feltételek különbözőségei, hanem vezetésbeli okok miatt is. Ezért fontos minden vállalat konkrét helyzetének a vizsgálata, s ennek alapján a szükséges intézkedések megtétele. A Budapesti Pártbizottság a termelékenység kedvezőtlen alakulására és az ebből származó hátrányokra már két évvel ezelőtt felhívta a pártszervezetek és a gazdasági vezetők figyelmét. Szemléletbeli okok azonban háttérbe szorították ezt a fontos kérdést, mert a vállalati nyereség kedvező alakulása miatt az előzőekben említett gondok megoldására kevés intézkedés történt. Az állami szervek sem adtak mindig kielégítő segítséget a vállalatok munkájához, nem kellően ösztönözték a vállalatokat a célszerű munkaerő-gazdálkodásra, a vállalati belső mechanizmus fejlesztésére, a termelékenység növelésére. Ezért a vállalatok által megteendő intézkedéseken túl szükségesnek tartjuk a közgazdasági szabályozók olyan módosítását, amely a munkaerővel való ésszerűbb gazdálkodást segíti elő. Jelentős változás történt a KB 1969 novemberi határozata után. Budapesten 1970. I. félévében az ipari termelés a múlt év azonos időszakához képest 5,3%-kal, a termelékenység ezt jóval meghaladó ütemben, 8,2%-kal nőtt. A népgazdaság fejlesztési célkitűzéseit figyelembe véve a főváros várható munkaerőhelyzetének ismeretében a IV. ötéves tervben a termelésemelkedést teljes egészében a termelékenység növelésével kell fedezni. A budapesti iparvállalatok exportja igen kedvezően — a termelést lényegesen meghaladó ütemben — mintegy 50%4tal növekedett. Különösen szembetűnő a fejlődés 1969 óta. Tavaly a fővárosi ipar termékeinek 23%-át exportálták, ez az ország ipari exportjának mintegy 55%-a. Kedvező, hogy az utóbbi két évben a budapesti székhelyű iparvállalatok több árut bocsátottak ki, mint amennyit ebben az időszakban termeltek. Ez a készletek céltudatos csökkentésének köszönhető. A budapesti székhelyű építőipari vállalatok az ország építőipari dolgozóinak 48,8%-át foglalkoztatják, s az országos termelés 50,5%-át végzik. Ebből 51%ot a fővárosban, 49%-ot vidéken. A fővárosi igényeket figyelembe véve ezen az arányon — a főváros javára — változtatni kell. A III. ötéves terv végéig termelésük, az országosan előirányzott 24—28%-kal szemben, várhatóan 36—38%-kal emelkedik. Az ötéves tervidőszakban javult a műszaki színvonal, a tömegszerű építőipari szerkezetek gyártása, az építési és a szerelési tevékenység. A lakásépítésben nagyobb teret kapott a korszerű építési mód. A közmű- és a mélyépítési kapacitás, valamint a magasépítés befejező szakágazatai és az épületfelújítási tevékenység fejlesztése azonban nem volt kielégítő, akárcsak az építőipart ellátó anyagiparé és általában az ipari háttéré. Egyes építőipari anyagok hiánya gyakran zavart okozott a termelésben, hátráltatta az építkezési határidők megtartását és a lakosság igényeinek kielégítését. Az ipar illetékes vezetői a korábbi párt- és állami határozatok ellenére, még nem oldották meg mennyiségileg és minőségileg a szerelvény- és a felvonóellátást. Ez a lakosságnak sok bosszúságot, végső soron politikai problémákat okoz. A számottevő fejlődés ellenére évek óta gondot Okoz a növekvő építési szükségletek és az építőipar teljesítőképessége között állandósult feszültség. Ennek kedvezőtlen a hatása a vállalásokra, az árakra, a határidőkre és a minőségre egyaránt. A szükséges építőipari kapacitások hiánya a főváros gyorsabb ütemű fejlesztésének egyik legnagyobb akadálya. Az említett feszültség feloldására tett intézkedések eddig nem jártak kellő eredménnyel. A feszültségekhez az is hozzájárul, hogy sok vállalatnál nem megfelelő a rendelkezésre álló kapacitás kihasználása. Nem jól gazdálkodnak a munkaerővel, nem dolgoztak ki olyan intézkedéseket, amelyek a termelékenység erőteljes növekedését eredményeznék, kifogásolható a munkaszervezés, nem elég folyamatos az anyagellátás, nincs elég korszerű gép. Gyakori, hogy a beruházók késve vagy hiányosan adják át a terveket, kivitelezés közben sok a módosítás, nem készítik elő megfelelően az építési területeket, s mindezzel megnehezítik a vállalatok munkáját. A budapesti székhelyű vállalatok a nyereségérdekeltségi rendszer előtérbe kerülésével erőteljesen törekszenek a nyereség fokozására. A vállalati nyereség 1969-ben 27 milliárd forint volt — az előző évinél 6%-kal magasabb —, miközben a termelés és a termelékenység csak mérsékelt ütemben fejlődött. A nyereség növekedése nem minden vállalatnál arányos a teljesítmények növekedésével. A többletnyereség a helyi adottságokban és az induló árakban rejlő tartalékokból, a gazdaságosabb termékek arányának növeléséből és a belső tartalékok jobb kihasználásából adódott. Felléptünk az olyan törekvésekkel szemben, amikor nem megengedhető eszközökkel akarták a nyereséget növelni. Az állami támogatások fokozatos csökkentése arra ösztönözte a vállalatokat, hogy hatékonyabban gazdálkodjanak eszközeikkel, a hazai és a külföldi piac igényeihez jobban alkalmazkodva dolgozzanak, ennek megfelelően alakítsák a gyártmányösszetételt, körültekintőbben készítsék elő beruházásaikat és fontolják meg hiteligényeiket. 33^