MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/243

- 425 - 4J0 ­Az egyik az, hogy a rátermett kommunisták általában hazánkban azért vezetőbeosztásban vannak. A másik pedig az, hogy az ilyen nézet nagyfokú fcroszfc szektás bizalmatlanságot eredményez^ általában a pártonkivüliekkel szemben, akikkel mi megosztjuk a gondot és a felelősséget anélkül, hogy ezáltal feladnánk a párt vezető szerepe érvényesítésének elvét. Kedves Elvtársaid Ezek a nézetek, - mint mondottam - nem döntő jelentőségűek ugyan, de jelentkeznek, és nekünk kommunistáknál?: feltétlenül meg kell vizsgálnunk azt, hogy mit tegyünk megszünte­tésük érdekében. Szerény véleményem szerint a párt vezető szerepe egy adott területen ugy érvényesül, ahogy az alapszervezet vagy éppen a párt legkisebb egysége, a pártcsoport kommunistái érvényt szereznek a vezető szerepe megkövetelésének. Ha a pártcsoportok az adott területen képesek irányitani a pártonkívüli dolgozók és vezetők gondolkodását, tevékenységét, politikai hangulatát, ha nem magukba zárkózva politizálnak, ha csupán kényelemszeretetből nem lesznek a dolgok csendes szemlélői, és nem kullognak az ese­mények után, hanem ők irányitják az eseményeket, akkor szerintem nem lehet vitás a párt vezető szerepének a kérdése. Fontosnak tartom, hogy előre jussunk ezen a területen, és a veze­tőségválasztások után a mi alapszervünkben is, és egész biztos, minden alapszervezetben gondoskodnak arról, hogy a párt legkisebb egységeiben és alapszervezetekben igenis aktiv munka follyék, tu­datos tevékenység foHyék ennek érdekében. Fontos azért, mert a párt vezető szerepe helyi érvényesülésének szinvonala feltétlenül kihat az egész politikai munka hatékonyságára, a párt tömegkapcsolatára, végső soron a szocializmus építésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom