MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966
1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/120
- 191 Utána bajba kerültem, mert a megbízatások után tegnap-tegnapelőtt olvastam el a pártbizottság anyagát és ebben szinte minden benne van, aminek a tolmácsolásával megbiztak. Itt mindjárt szeretném leszögezni, ho;;y éppen ezért a magam részéről egyet is értek az anyaggal, ag* gondolom, hogy az elvtársaim is az üzemben. Jól foglalja össze lány egében azokat a gondoltat, amelyekkel a négy év sorén küzdöttünk, azokat a problémákat, amelyeket megoldottunk, ezért az előterjesztést jónak tartom és elfogadom, A következő megbízatásom, - talán nem fogják az elvtársak szerénytelenségnek venni, de ha már egyszer egy ilyen viszonylag kis gyár képviselője ide eljöhetett és szót kapott, - hogy mivel itt vannak nekünk olyan személyes ismerőseink, mint pl. Kádár elvtárs, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy 8-9 évvel ezelőtt az üzemünkben járt, /derültség/, az asszonyok - a kommunisták és a pártonkívüli dolgozók - azt kérték, hogy tolmácsoljam Kádár elvtársnak a. jókívánságaikat, nagyon jó erőt, egészséget kivannak Kádár elvtársnak, és szeretnék, ha ismét körünkben láthatnánk, /derültség/. Ugyanis szeretnénk dicsekedni is, mert nagyon sok táltozás történt a Budapesti Finomkötöttárugyárban, szociális létesítményeket kaptunk, amelyeket hamarosan átadnak, uj munkatermek épültek, a gyártmányaink is megváltoztak. Nemcsak sirni és paaaszkodni szeretünk, hanem dicsekedni is. A kövekező kedves megbízatásom, hogy Gáspár elvtársnak, aki nemrégen járt nálunk, /derültség/, ugyancsak tolmácsoljam az elvtársak üdvözletét. I A továbbiakban szeretném kifejezni, amit nekem az elvtársaim elmondtak, s ami már a kerületi pártértekezleten is szóbakerült, hogy tudniillik egyetértünk á párt politikájával, a klo