MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/121

- 192 - ' Központi Bizottság irányvonalával, de mégegyszer szeretném aláhúzni - mert az elvtársaknak sem árt egy kis erősités, /derültség/ ­1963. előtt is egyetértettünk a párt politikájával, és az egész 20 év alatt, de az 1963-as párthatározat óta a pártbizalmiak és minden elvtárs is azt mondja, hogy mintha kicsit könnyebb lenne. És miért könnyebb? Azért, mert az a sokat hangoztatott egy nyelven beszélés, az egy irányban való" húzás, a cselekvésbeli egység mintha jobban megvalósult volna a párton belül. Lehet ugyan,hgg/ ismét nevetni fognak, de mivel már napokjőta bennem van, elmondom, •h hogy rendkivül jó dolog az, hogyha a Központi Bizottság kiad egy határozatot, hogy meg kell javítani a munkafegyelmet - 1964. kö­rül volt ez - , mert rossz az üzemekben a munkafegyelem, és utána jön egy végrehajtás megszervezése felülről egészen lefelé, tár­gyaljuk a munkaerkölcsöt az üzemben és én mint uj titkár ki-negyek ezzel a feladattal, hogy az üzem egy valóságos kávéház - amint más üzem is biztosan az, /derültség/, persze 1964-rŐl beszélek, ­aztán próbáljuk a kommunistákat Összeszedni és valahogy ugy néz ki, mintha a titkár valami nagyot akarna, ás a dolog nagyon nehe­zen megmert hiszen most - igy értelmezik - " demokrácia, szabad­ság van", s amikor utána a parlamentben megszólal Kádár elvtárs, és azt mondja, hogy az ország egy kávéház, és hogy meg kell javí­tani a munkafegyelmet, akkor ez bizony igen nagy erősités a párt­titkár számára, mert a munkások utána azt mondják: érdekes, hiszen a Kádár elvtárs is ugyanazt mondottad/derültség./ Aztán itt van a sajtó. Emlékszem rá, amikor a Schumet^ elvtárs hazajött a KB. üléséről 1963. decemberében, és elmondta hogyan zajlott le az a KB. ülés, és Kádár elvtárs beszédét is és az elvtársakét is ismertette, én azóta igenis felfogom érzékkel, hogy a sajtó is és a rádió is abban az irányban beszél. Most már « M

Next

/
Oldalképek
Tartalom