MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/36

- 14 ­pedagógus pálya társadalmi megbecsülésének növelését. Szükségesnek látja az oktatás személyi és tárgyi felté­teleinek fejlesztését. Helyesli a szocialista eszmeiségü, izlést-formáló művészeti alkotások fokozottabb támogatását, az eszméinktol idegen, szocialista viszonyainkat eltorzító törekvések elleni hatá­rozottabb fellépést. Egyetért azzal az igénnyel, hogy az agitációs és propaganda munka jobban készítse fel a pártta­gokat arra, hogy az eddigieknél eredményesebben magyaráz­zák és védjék eszméinket és politikánkat. 6./ A párt-és tömegszervezetek a./ A budapesti párttagok egyetértettek a párt- és tömegszerve­zetek munkájáról szóló értékeléssel. Megítélésük szerint a pártszervek és szervezetek a nehezebb körülmények között is helytálltak, elismerésre méltóan dolgoztak. Hangsúlyozták, hogy az előttünk álló feladatok eredményes végrehajtása érdekében erősíteni kell a párt egységét, ve­zető szerepét, eszmei politikai befolyását. Javítani szük­séges a határozatok végrehajtásának szervezését, fegyelmét és ellenőrzését. Fontosnak tartották a pártmunka korszerű­sítését, a mozgalmi jelleg erősítését, a párttagok személyes példamutatásának és felelősségének növelését. Igényelték, hogy a politika formálásában a taggyűlések kap­janak nagyobb szerepet. Javasolták, hogy a párttagok fontos, közérdekű kérdésekben a jelenleginél gyakrabban nyilvánít­hassanak előzetes véleményt. Bírálták a tagfelvételi munkában még meglévő statisztikai szemléletet. Javasolták, hogy minden területen az alkalmas­ságot, a magasabb követelményeknek való megfelelést, a terv­szerű, tudatos párttaggá nevelő munkát állítsák előtérbe. Egyetértettek a kádermunka elveivel és céljaival, hiányolták, hogy a vezetőkészség mint követelmény az Irányelvekben nem szerepel. tf

Next

/
Oldalképek
Tartalom