MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/37
- 15 A párttagság jelentős része a tagdijalap kiszámítását bonyolultnak, a tagdijak mértékét magasnak tartotta. Javasolták a tagdíjra vonatkozó határozat felülvizsgálását és különösen a nyugdijasok tagdijának mérséklését. A tömegszervezetek- és mozgalmak pártirányitásának elveivel és munkájuk értékelésével a párttagság egyetértett. Elismerték, hogy a szakszervezetek munkája a KB állásfoglalásának megjelenése óta dinamikusabb, jobban érvényesitik érdekképvi seleti, érdekvédelmi funkciójukat ugyanakkor bírálták rétegmunkájuk gyengeségeit. Javasolták, hogy vállaljanak nagyobb szerepet az időskorúak és a fiatalok érdekeinek képviseletében. A KISZ tevékenységét az Irányelvekben foglaltaknál kritikusabban Ítélték meg. Elsősorban tömegbefolyásának csökkenését és a fiatalok különböző rétegei számára vonzó programok hiányát vetették fel. A Hazafias Népfront tevékenységével a körzeti pártalapszervezetek taggyűlésein foglalkoztak. Elismerően szóltak növekvő befolyásáról és a különböző akcióinak mozgósító hatásáról. b./ A Budapesti Pártértekezlet egyetért azzal, hogy érvényesül pártunk vezető szerepe. A párt tömegkapcsolata a meglévő társadalmi feszültségek ellenére jó, a tömegek biznak a pártban, tettekkel támogatják a párt politikájának megvalósitását. A pártszervezetek és a kommunisták a nehezebb helyzetben is helytálltak, ugyanakkor a párttagok egy kis részénél érzelmi lazulás, passzivitás tapasztalható. Javasolja a XIII. kongresszusnak, hogy a párt eddig követett fő politikai irányvonalát erősitse meg. Az irányelvekben megfogalmazott feladatok végrehajtása érdekében erősiteni kell a párt eszmei, politikai, szervezeti, cselekvési egységét, hatékonyabban szükséges érvényesíteni vezető szerepét, eszmei, politikai befolyását, fokozni kell a párttagok helytállását és példamutatását. 3*