MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/19
- 2 fel van sorolva, amit pedig csak támogatunk, arra a VII. ötéves terv kevés, ezt felelősen kijelentem, pedig én nagy számolási müveleteket nem végeztem. S mit fog vele csinálni Kádár János, a kongresszusi beszámolójában, ha mi oda megyünk 222.ooo kommunista nevében ezzel a cikklistával? Hát mit fog csinálni? Ö fog egyedül úszni ezzel a hangulattal, a párton belüli hangulattal? Hát ez nem korrekt, én szerintem. De megmondani a párttagságnak, hogy persze jó lenne, de hát miből, hát nem lehet, hát ki kéne mondani világosan, hogy 4o év óta, mindig hamarébb deklaráljuk a jogokat, mint ahogy annak anyagi feltételeit megteremtettük. Ugye itt felvetődik Hantos elvtárs kérdezése? hol vagyunk a programnyilatkozattal? Kérem, jogainkban meg deklarált elveinkben a kommunizmusban vagyunk, a fejlett szocializmust már befejeztük. Az anyagiakban pedig még a szocializmus épitésének a legkezdetibb szakaszán vagyunk, hát ezt a konfliktust nem lehet feloldani egy előadói beszéddel! Ezt nem lehet feloldani. Ezt majd a munkában lehet feloldani, és nagyon termelő munkában. Nem a szájtépéssel, mert az más dolog. Az is energiákat vesz igénybe, igaz, elismerem, de a termelőmunkában, és a SZÍVÓS, következetes politizálással, hogy az emberek megértsék. Ugye itt, persze elvtárs mond egy számot, hogy 7oo.ooo ember milyen szinten él. Kérem, 1952-ben, tessék elővenni a KSH anyagát kár, hogy itt nincs itt Nyitrai elvtársnő rögtön tudna cáfolni, Magyarországon 56o.ooo nyugdijas volt, ma 2.26o.ooo nyugdijas van. Akkor nemzeti jövedelem 1,9 %-át forditottuk a nyugdijra, most lo,5 %-át forditottuk a nyugdijra. Engem nem kell arról meggyőzni, hogy 2.6oo.- Ft-ból nehéz élni, mert az én anyám 2.7oo.-ból él. De én amikor elkezdek számolni, hogy az én műszerész fiam, meg műszerész menyem negyedmagával alig többől él, ha az egy főre eső jövedelmet számolok, akkor abban a pillanatban nekem már más ez a kép, és azért tud lakást fizetni, mert én fizetem. Na de hát most kihez menyjek reklamálni? Hát nincs megtermelve az az alap, amit el lehet osztani. Pedig az én anyám is dolgozott 45 évig, anyósom is majdnem 43-ig a Lenin Kohászati Müvek/(9