MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-02-20 199. öe. - 1985_PB 199/20
- 3 ben, tehát ő is benyújthatja a számlát, hogy egész életét végigdolgozta. Hát nem lehet számlabenyújtásokra felepiteni a programunkat, ezt akartam csak elmondani. Mert én tudok, amennyire képességeim megengedik, ott azon a pulpituson ugye több száz küldött előtt elmondani, hogy mit szeretnénk, de ha elvtársak elengedjük magunkat, ebből nagy baj lesz. Hát számolni kell a következményekkel. Az borzasztó kellemes dolog, szerintem meg is fognak engem tapsolni, ha én ezt felvállalom. De hát először is szeretném kijelenteni, hogy nem kell a taps, másodszor pedig a politikának nem segitek. Tehát arra kérek felhatalmazást, hogy mindazt, ami itt le van irva és elhangzott, mert ez egy nagyon gondolatgazdag mini-pártértekezlet volt, ez a mai, hát ebből azokra az elemeket kell össze a Központi Bizottságnak, a pártnak, hogytuljussunk ezeken a nehézségeken, ami itt előttünk áll. Tehát ez az egyik amit kérni szerettem volna. A másik, kérem, tartok tőle, hogy nem leszünk képesek azt a programot teljesiteni, a vita alapján, hogy kiküldjük az előterjesztést, ezt azzal a csomaggal, ami azt a nagy hatalmas beszámolót kiküldi, na most. . r y postázza. Arra kellene felhatalmazást, hogy a titkárokat tessenek megbízni azzal, hogy a vita anyagát, az okmányban, amennyire tudják érvényesítsék, és ne a beszámolóval együtt küldjék ki, hanem a határozati javaslattal, ami azt jelenti, hogy 3-4 nappal fogják korábban megkapni. Ugyanis azt a nagy paksamétát, elolvasni, hát ahhoz kellenek idegek, meg más is, amin ülni szokott az ember, mert az rettenetesen hosszú. Ezt azért mégiscsak hamarébb fellehet dolgozni. Mert nem fogjuk tudni itt órák alatt, azonkivül van egy kötelezettségünk, nekünk a szombati pártértekezleteket meg kell várni, mert azért a 28 pártértekezletből 18 ment lett, lo visszavan, hát igaz, hogy ez nem a fele, de azért ez jelentős, és nagy kerületek vannak viszsza, ott még nagyon sok élményanyag jöhet össze, tehát kérek a pártbizottságtól felhatalmazást, hogy utólag küldjük ki. A harmadik dolog: itt egy olyan javaslat fogalmazódott meg, amelyben külön kell szavaznunk, mégpedig az, hogy legyen-e az egy éves, illetve 3 év benne ebben az okmányban, vagy nem, ezért először szavazásra teszem fel a részkérdést, Z£>