MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/16

- 11 Kedves Elvtársak! Amilyen örömmel számolhattunk be arról, hogy a budapesti ipar teljesítményei javultak eb ben az esztendőben, legalább annyira kritikusan kell szólni a fajlagos energia felhasználás növekedé­séről. Tul a konkrét tényen, ugy látjuk, hogy itt egy nagyjelen­tőségű, központi program deformálásáról is szó van. Az energia racionálási program keretében évek óta azt tekintjük jó ered­ménynek, ha csökken az olajfogyasztás, ha javul az energia­hordozók felhasználásának szerkezete. Nem vitatva, hogy ez is nagyon fontos cél és eredmény, mégsem ez a valódi megoldás. Ha olaj helyett a fogyasztók gázt használnak, netán magasabb fajlagos ráforditás mellett, akkor sem versenyképességünkön, sen népgazdaságunk egyensúlyi helyzetén nem javitunk. Az elmúlt években, igy 1984-ben is többnyire ez a helyzet. Ha az energia felhasználás szerkezetének módositását nem tudjuk összekötni a fajlagos energia felhasználás csökkentő technológiák elter­jesztésével, akkor saját fejlődési lehetőségeink útjába emelünk ujabb kemény korlátokat. Nem egyszerűen szemléletről, hanem sza­bályozásról is szó van. Ha energia racionalizálás cimén olajki­váltáshoz lehet a legjobb feltételek mellett támogatást és hi­telt kapni, akkor aligha csodálkozuhatunk azon, hogy a gazdál­kodó szervezetek ezt az utat, s nem az ugyancsak beruházás igé­nyes energiamegtakarító berendezések beszerzésének és üzembe állitásának útját járják. A gazdálkodó szervek érdekeltségét és szemléletét tehát egyaránt változtatni kell ahhoz, hogy a fajlagos energia felhasználás csökkentésével is javuljon ipa­runk versenyképessége a jövőben. Az előzőekben már utaltam arra, hogy a budapesti ipar tőkés exportja ebben az esztendő­ben is elmarad a célkitűzésektől. A lemaradás lényegében a tervezettnél alacsonyabb gépipari export következménye. Ezért joggal érheti kritika a gép- és műszeripari vállalatok ezévi tevékenységét. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy *

Next

/
Oldalképek
Tartalom