MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/17
- 12 a tervben előirányzott gép- és műszeripari exportok az érintett vállalatok eleve teljesithetetlennek tartották. A kiesés azonban sajnos nagyobb, hiszen a várható teljesités a vállalati tervektől is elmarad. Lemaradásnak ezúttal van egy speciális kisérő jelensége is. A tőkés export növelése érdekében a kormányzati szervek ebben az esztendőben is számos vállalattal köttöttek egyedi megállapodást. E megállapodások tartalma az volt, hogy meghatározott volumenű és értékű tőkés exporttöblet teljesitése ellenében a vállalat milyen központi támogatásban, bérpreferenciában, exporttámogatásban, illetve többletimportban részesül. Vállalataink egy része, vállalt kötelezettségeit nem, vagy csak részben teljesítette, ám a megállapodásban rögzített kedvezményeket teljes körűen igénybe vette. Emiatt az éves végelszámolásnál több budapesti vállalatnak is számítania kell arra, hogy a kormányzati szervek helyesen és telajes joggal, a teljesítményekkel meg nem szolgált kedvezmények arányos részét visszavonja. Ezt a példát nemcsak a tanulságok miatt említem, hanem azért is, mert károsan befolyásolja az eredményes munkához nélkülözhetetlen bizalom légkörét.' Vállalati vezetők manapság gyakorta teszik szóvá, hogy a kormányzati szervek egy-egy intézkedés kiadása előtt a szabályozók módosításakor nem kérik ki véleményüket, illetve mindent központilag szabályoznak, tehát nem biznak bennük. A kormnyzati szervek ugyanakkor joggal állapithatják meg, hogy a vállalatok egy része sem vállalásainak, sem kötelezettségeinek nem tesz eleget. A megoldás útja nem lehet kétséges. Nemcsupán reális tervekre és követelményekre, nagyobb vállalati önállóság, hanem felelősségteljes vállalásokra, fegyelmezett, pontos munkára van szükség, és akkor létrejön a kölcsönös bizalom jó munkát ösztönző légköre is. 1984. tapasztalatai is ázt igazolják, hogy a tőkés export növelése és a tőkés import kiváltása vállalataink számára nem egyformán fontos. Kétségtelen, hogy a két cél ösztönzése között is van /?