MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/103

8/9. Elvtársak én azt hiszem, hogy még ma is áll, hogy szembe­nézni a valóságos helyzettel ez az első lépés a feladatok megoldásához. Vagyis az a kommunista magatartás, hogy ne ugy nézzük a helyzetünket ahogy látni szeretnénk, hanem a maga valóságában, az eredményeivel, meg a kinövéseivel, hibáival, gyengeségeivel együtt. Hát ami közvéleményünket élénken foglalkoztatja és a pártbizottságiülés vitája is erre mutat az a kérdés, hogy a világgazdasági folyamatok kedvezőtlen hatásai, a feszültebbé vált nemzetközi helyzet közepette képesek leszünk-e azt a kettős gazdaságpolitikai fő célt megvalósítani, hogy javitsuk a népgazdaság egyen­súlyi helyzetét és megvédjük az életszinvonalat miközben az életkörülményeket javitjuk. Itt ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni,hogy abbeli nagy igyekezetünkben, hogy erről szóljunk tulajdonképpen néha ugy fogalmazódik meg még a napi sajtóban is, hogy a kongresszus két fő cél­kitűzése. A kongresszusnak ennél sokkal több fő célkitűzése volt. Most ebbe nem akarok belemenni, két fontos gazdaság­politikai célkitűzése, persze politikai is. Hát ami az 1981-82-es éveket illeti nagyo n nagy erőfeszítések és ne­hézségek árán ugy tűnik eleget tudunk tenni a kettős köve­telménynek a következők szerint. Hát a népgazdaság egyensúlyi helyzete javul , a tőkés külkereskedelmi mérleg a jelenlegi számitások szerint valószinüleg 4oo millió dollárral aktiv lesz, de ehhez tudni kell, hogy ez nem a hatékonyság követ­kezménye, hanem mindenek előtt annak a következménye, hogy tovább mentünk, csökkent tovább a belső elosztásra fordit­ható nemzeti jövedelem, azonkivül különböző olyan intézke­déseknek az eredménye, amelyek azt jelentették, hogy bizo­nyos területeken importot fogtunk vissza és hát még ide kell sorolni természetesen ezt a soron kivüli ár intéz­kedést is, ezt az augusztusit. ÁOl

Next

/
Oldalképek
Tartalom