MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970

1970-09-24 97. öe. - 1970_PB 97/202

*•* 28 T» 5«/ A tömegközlekedés és a kommunális ellátás* Á főváros forgalma az utóbM években gyors ütemben nőtt. Csaknem 50 %-kal több a közúti gépjármű, mint öt évvel ezelőtt, A közlekedés fejlesztésére 6 milliárd forintot fordítottunk, kétannyit, mint a II. ötéves tervben c Megvalósult a Metró első szakasza. Három csomóponton épült gyalogos aluljáró rendszer. Elkészült az albertfalvai, a Hungária körúti, a Szentendrei úti, a Baross téri és. a Soroksári úti felüljáró, az év végére pedig befejeződik a Kacsch Pongrácz úti felüljáró épitése is. A.közúti hálózat korszerűsítése során több főútvonalat átépítettek. Több a korszerű forgalomirányító és jelzőberendezés. Mindezek ellené­re a fővárosi közlekedés helyzete nem kielégítő", nagy a zsúfolt­sága jármüvek műszaki állapota nem megfelelő és ez állandó bí­rálat tárgyát képezi. A korszerűtlen csomópontok, a sok vasúti kereszteződés., a keskeny és kis-teherbiróképes^égü útvonalak miatt sok helyütt már nem elég a közutak kapacitása, A tömegközlekedési eszközök fejlődése is elmaradt a szükségletek mögött; 10,4 %-kal nőtt a szállitott utasok száma, viszont /*sak 2,1 %-kal a szállító lcspacitás» Elsősorban'az' autóbuszközleke­dés szinvonala romlott. Az 1969-es mélypont után a llétró üzembe helyezése, a járműparknak az eddiginél nagyobb arányú bővítése, a különféle kormányintézkedések nyomán javult a munkaerő-helyzet és a műszáki állapot is, ez enyhülést eredményezett, A tömegköz­lekedés még igy sem felel meg a vele szemben támasztott követel­ményeknek. Különösen nagy a zsúfoltság a csúcsforgalmi időszakok­ban az autóbuszokon. Ez a helyzet politikai feszültséget is okoz a fővárosban. Érre való tekintettel, továbbá azért', mert a következő években gyorsan növekszik á személygépkocsik és más közúti jár­müvek száma, ösztönözzük és helyeseljük,, hogy a közlekedés fej­lesztésére a IV, ötéves tervben minden korábbinál nagyobb össze­geket fordit a Fővárosi Tanács, .Folytatódik a fő közlekedési utak és csomópontok korszerűsítése, alul- és felüljárók épitése, parkolóhelyek lét-sitése. A tömegközlekedés javitására több és tel

Next

/
Oldalképek
Tartalom