MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970
1970-02-25 93. öe. - 1970_PB 93/31
16 - 24 amelyekkel most nem rendelkezünk, Kern egészen törvényes az az eljárásunk, hogy évekig épitési tilalmat tartunk fenn, mert bizonytalan maga a tervezés, az építkezés megindítása, a kontúrok kialakítása. Étben a kérdésben értünk már el javulást, és ennek a tervnek a jóváhagyása után erre a kérdésre nyilvánvalóan vissza kell majd térnünk. Szilágyi elvtársnak válaszolva: Te legalább olyan jól ismered az általad feltett kérdést, mint én. /Derültség./ Elnök: De őa pártbizottsági tagok tájékoztatása céljából tette fel a kérdést, B a r t o s István: Nagyon sokszor fedi egymást a szanálás és az életveszély. De nem minden esetben. Ez is a részletes rendezési tervek során alakul ki. Ettől függetlenül a Fővárosi Tanács minden évben külön kontingenst biztosit az életveszélyes lakások szanálására. Olyan téma ez, amely Budapest elavult lakásállományát figyelembevévé, még évtizedekig előtérben áll és megoldására nem tudunk itt választ adni, Nemcsak akkor életveszélyes egy lakás, ha rászakad lakójára, hanem akkor is, ha nedves, penészes, alápincézetlen, mert maga az épület még áll ugyan, de a benne-lakás az egészségre ártalmas. Azt hiszem, hogy a 15o.ooo bontásban az ilyen szempontokat is figyelembevéve, 7o-8o százalékot tehet ki az, amennyit közegészségügyi és fizikai szempontból életveszélyesnek kell minősíteni. 34