MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970

1970-02-25 93. öe. - 1970_PB 93/137

- 12 ­Feladatunk, iiory mind a kétoldalú kapcsolataink keretében, mind pedig nemzetközi x>olitikánk megvalósítása során a jövőben ia minden tőlünk telhető módon segítsük: elő koreai testvéreink céljának elérését, amely a szocialista világrendssőrnek a győ­zelmét is jelentené* Kedves Elvtársaki A "csehszlovák kérdés" a konszolidáció eredményeként, fokozatosan elkerül a nemzetközi közvélemény érdeklődésének homlokteréből Az eredmények mellett még bonyolult, nehéz feladatok állnak a csehszlovák testvérpárt előtt, fi feladatnak tartják, hogy kon­szolidálják a pártot a felső vezetéstől egészen az alapszerve­zetekig, , elyreállitöák, megszilárdítsák a párt vezető szerepét aé élet minden területén, A népgazdaság konszolidálása alapvető jelentőségű, A csehszlovák elvtársak továbbra is a fő veszélyt jelentő, jobboldali erőkre zúdítják a tüzet, A jobboldal ugyan vereséget szenvedett, képviselői kiszorulta* a párt felső vezetéséből, az államhatalmi szervekből, de még mindig jelentős bázisokkal ren­delkeznek különösen a kultúra, a tudomány területén és a tömeg­szervezetekben. Jelentkeznek álbaloldali megnyilvánulások is, Kzek azonban - a csehszlovák vezető elvtársak véleménye szerint - egyedi jellegűek, nem önálló politikai platformmal rendelkező csoportok, Ünnek ellenére, amennyire ez kivülről megállapítható, eyyre Inkább nyilvánvaló, hoy elkerülhetetlen a nyílt politikai fellépés az álto-loldali, szektás, dogmatikus törekvésekkel szemben, s A konszolidációs folyamat fontos állomása volt a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságána január 28-Jo,-i plenáris ülése* A plénum több fontos változtatást eszközölt a párt ós az aállaml felső vezetésben, A személyi változások eredményeként olyan vezető rárda alakulhat ki, amely hosszabb távon a párt és államvezetés gerincét alkothatja, s biztosithatja annak politikai ós cselekvési egységét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom