MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1970

1970-02-25 93. öe. - 1970_PB 93/138

- 13 ­Emellett az ülés foglalkozott a gazdasági élet normalizálásának, valamint a tankönyvesére végrehajtásának alapvető kérdéseivel. Jóllehet az előkészítés során és magán a plénuiaon sem foglalkoztak kellő alapossággal a gazdasági kérdésekkel, mégis nagy jelentőség van aanak, hogy a párttagok és a széles közvélemény figyelmét ez ökre a ngyfontosságú problémákra irányítják. A tankönyveseié lebonyolítására Ifftfjflf irányelvek lehetővé tesaik a pártba nem valé elemek kizárását, az eliault időszakban megtévedt, hibát el­követett kommunisták magatartását, a párttagság nevelését és aktivizálását, A Központi Bizottság plénuma elsőrendű feladatként határozta meg, a dolgozók széles tömegeinek megnyerését a párt politikája számára, s enae& erdeiében megfogalmazta az uj pilltlkai, szövetségi jelszótt "Aki nincs elleaünk, az potenciálisan szövetségesünk.* Eazel világossá és egyértelművé tette, hogy a azdasági, társa­dalmi és politikai problémák meg ldásának sikere alapvetően attól függ, milyen mértékben tudja a párt a tömegeket maga íuellé állí­tani ós a feladatok megoldására mozgósítani. Kedves Elvtársaki Kádár János és Fock Jenő elvtársak ezév január 28-^0.-á között baráti ItEazKiiíKt látogatáson voltak a Kémet Demokratikus Köztár­saságban, á találkozó és a megbeszélések rövid összefoglalása a következői Az elvtársi, jó légkörben lefolytatott találkozót, amelyen elő­térben állta az együttműködési készség hangsúlyozása, mindjét oldalról, - időszerűnek, hasznosnak értékeljük, amelynek eredményei a jövőben kétségtelenül megmutatkoznak. A találkozóra* jó időpontban került sor kétoldalú szempontból, és a nemzetközi összefüggések miatt is. A látogatás demons$p?álta népeink barátságát, pártjaink egységét, szolidaritásunkat és szövetségi együvétartozásunkat a ftémet Demokratikus Köztársasággal. A berlini találkozón, vezetőink kölcsönösen tájékoztatták egymást országaink belső helyzetéről, az időszerű nemzetközi kérdésekről, értékelték kétoldalú kapcsolatainkat és megállapodtak azok tovább­fejlesztésében. Kétoldalú kapcsolatunkban meghatározó tényező,

Next

/
Oldalképek
Tartalom