MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-02-20 86. öe. - 1969_PB 86/42

- 4o ­ban a kerületi pártbizottság, a főváros, a Budapesti Pártbizott­ság, mondhatnám, kerületi intézmények, vállalatok összefogására szeretnék egy-feéfe példát mondani, hogy eredményeket lehet elérni és előbbre lehet jutni, mintha csak várakozunk arra, hogy majd készen oda hozzák helybe ezeket az alkotásokat. A kerület gyengén volt ellátva bölcsödéi vonatkozásban, hiszen egy üdülő jellegű kerület a felszabadulás előtt nem igényelte a bölcsödéket, vagy az óvodákat sem. Elmondhatom itt a tisztelt Pártbizottságnak, hogy 3 éven belül azokat az igényeket, amelyek a kerületben bölcsödéi vonalon jelentkeznek, ki tudjuk elégiteni sa erőforrásból, hogy a negyedik óvoda létesítéséhez fogunk hozzá, ahol az egyik óvoda 18o.ooo forintba, a másik 360.000 forintba kerül, a harmadik az idegen - már a tanácstól - nem tanácsi szerv épiti meg - s a negyediket fogjuk beruházásból megépiteni. Ez azt eredményezi, hogy 1971-ben a mai igényeknek megfelelően ezeknek az igényeknek is eleget tudunk tenni. A kerületi szervek, pártbizottság, tömegszervezetek nagyon rossz körülmények között voltak eddig elhe]j ezve. Jól átgondolt mozga­tással eljutunk odáig, hogy a kerületi pártbizottság megfelelő helyen van, a tömegszervezetek fokozatosan bekerülnek ugyanabba az épületbe, és a kerületi pártbizottság volt épületéből - amely négy emeletes, looo m 2 alapterületű épület - 1971-ben szakositott orvosi rendelőt tudunk épiteni. Nagyon nag,y gondot jeletn a közművesítés kérdése. A nagy kiter­jedés miatt, a kerület a leggyengébben ellátott, és az a nagy nehézségünk, hogy hét-végén nagyon sok fővárosi lakos keresi fel a kerületet, a közművesítés hiánya nagyon megmutatkozik. Tudjuk, hogy ez a fővárosnak talán legégetőbb problémája, a csatornázás, a viz, gázellátás, és éppen ezért azt szeretném kérni, hogy próbálj junk ezeknek az eseményeknek eléje menni, s ne várjuk azt, hogy mi­kor kerül sor egy csatornafejlesztésre a kerületben, hanem ha összehangoltan az illetékes müvekkel, kidolgoznánk ezeket a terve­ket, akkor egy kisebb beruházás mellé a kerület is tudna csabla kőzni, s közvetlenül a lakosságot is be lehetne vonni anyagi vo­natkozásban ebbe a fejlesztésbe, s a fejlesztés idejét szükiteni lehetne. IA

Next

/
Oldalképek
Tartalom