MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969

1969-02-20 86. öe. - 1969_PB 86/43

m 4* ­Utoljára szeretnék szólni néhány szót a lakáshelyzetről. Elvtársak! Az elmúlt évtizedben, vagy másfél évtizedben las­san kialakult az a vélemény, hogy a lakáshelyzeten alig lehet változtatni, külső látszatra, mert nagyon sok az igény és ugyanakkor kevés a lehetőség az igények kielégítésére. Vé­leményem szerint nagyon bel^gyökeresedtünk ebbe a szemlélet­be, és nem rózsás helyzetről akarok beszélni, de lényegesen máskép áll a helyzet, különösen akkor, ha figyelembe vesszük • esetleg a születendő rendeletet, amely lényeges segitséget fog adni ebben a kérdésben egy jó politikai hangulat megteremtésé­hez és az emberek igényeinek a kielégítéséhez. Minden kerületben .sok ezerre rug a lakáskérelmek száma. A több ezer kérésnél - figyelembevéve amit mint kontingenst egy évben kap a kerület - azt lehet mondani, hogy szinte behunyt szemmel ki lehet választani azt a 4o-5o embert, akit lakáshoz juttatunk. Vagyis eldurvitva a kérdést, talán igy is foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Azonban ha különböző intézkedések megszületnek, és meg valósul az, amit Kádár elvtárs mondott egyszer a televíziós nyi­latkozatában, hogy addig nem lehet rendet csinálni, amig 2o fillér^ kérdése az egész, hogy bemegyek a trafikba és veszek egy levélpapirt és beadom a kérésemet: ha ezek a rendelkezések megszületnek, akkor nagyon komoly lépést lehet tenni a lakás­helyzet rendezésében is. Körülbelül másfél hónappal ezelőtt felmértük a kerületben - nagyon alapos munkával - a kérvényeket, a kérelmezők helyze­tét. A kerületi Tanácsnál 5»6oo kérvény van nyilvántartva a felmérés a lápján. Az 56oo kérvényből 15oo kerületi lakos krésé­se van a tanácsnál. Az 56oo-ból! Ennek az 1500-nak a megoszlása: 5oo az olyan krévny, ahol föbérlők érnek, tehát minőségi cse­rét, a másik része már olyan, akikHEM nem rendelkeznek lakással. l^oo olyan krvénnyel találkoztunk, hogy az illető kijelentke­zett a kerületből, a tanácsnál természetesen nem jelentette be, hogy elköltözött; vagy vidékre ment, vagy más kerületbe köl­tözött, vagy más vonalon a lakásügyét megoldotta. Ez a felmérés azt hozza magával, hogy ezzel a kérdéssel a legkomolyabban, a hh

Next

/
Oldalképek
Tartalom