MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/33
Ez az osztályharcos alap mindenekelőtt világosan és egy ért r-; Imiién megvonja a fő vonalat az antiimperialista erők és az imperializmus között. Ez megint - nem győzök eléggé figyelmeztetni - nem kis dolog az után a sok zavar után, amit részben a kinaiak aknamunkája hozott, részben megint a jugoszláv revizionizmus, az osztályhatárok elmosódásával, a tömbön-kiviiliséggel és el nem kötelezettséggel, vagy más esetekben gyakorlati konkrét lépésekkel a román politika okoz zavarokat* Tehát amikor az osztályszemlélet, az osztályhatárvonalak konkrét esetekben elmosódnak vagy elhalványulnak. Vagy különösképpen ami zavar támadt a csehszlovákiai kérdéssel kapcsolatban. Tehát az oszcályellenséggel szemben világosan vonalat húzott az imperializmus és az antiimperializmus közé, világosan vonalat húzott arra, hogy ezen az osztályalapon kiindulva nem elfogadható a kinai megközelités akkor sem, ha arról beszélnek, hogy a fő ellenség a revizionizmus, ami persze adott esetben a kinaiak szerint mi vagyunk: az SzKP és a többi testvérpárt, s ehhez képest az imperializmus alárendelt, s akkor sem, amikor ugy próbálják megoldani, hogy az imperializmus és az elnyomott népek, s akkor sem, amikor a város és a falu között és egyéb vonalakon akarják a fő vonalat meghúzni. A fő vonala - marxista-leninista módon, a forradalmi munkásmozgalom tradicióinak és céljainak megfelelően - osztályalapon húzható meg az imperializmus és az imperializmussal szemben álló erők, osztályerők között: mindenekelőtt a nemzetközi munkásosztály, a szocialista világrendszer, a kommunista világmozgalom az, amely világosan vonalat húzott és szembeszegült ezzel a platformmal, ezzel a ködösités&