MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/34
- w sel, amit a jobboldal, a 'revizionisták folytatnak a nemzetközi munkásmozgalmon belül. Ezzel a megközelítéssel világos iránytat adott az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára a jobboldali szociáldemokraták és a tőkés osztály más védelmezőinek a megitélése tekintetében, ami szintén fontos dolog, elvtársak. Mert itt is figyeljük meg, hogy egy helyes szövetségi politikára törekedve, amit különben a dokumentum meghirdetett és magáénak vall, hányszor megtörténik, hogy elmosódnak az•osztálykiindulások, az osztályszempontok, s ezzel illúziókeltés áll elő; hangsúlyozni szeretném, hogy erre a bekövetkezett események is figyelmeztetnek, a franciaországi események és az olaszországiak, a csehszlovákiaiak is, de az jó, hogy a bekövetkezett eseményekből, kezdve a saját sorainkon belül a kinaikakkal, a jugoszlávokkal, a mozgalmon belül meglévő más jobboldali tendenciákkal szemben, egészen a sorainkon kivülre lépve, a szövetségesek körébe, itt is egy osztályelhatárolódást képvisel a dokumentum, itt is egy osztályplatform, egy osztályharcos platform alapján közeliti meg a szövetségesek problémáját, legyen szó szocialistákról, katolikusokról, vallásos szervezetekről, ifjúságról, vagy bármi másról. Ez a jellege a dokumentumnak - egyúttal erre szeretnék még rámutatni - a dokumentumot rendkívül reálisan optimistává és támadóvá teszi, Ezzel a jellegével válik maga a harc, az'antiimperialista harc, annak perspektívája optimista jellegűvé számunkra, minden nehézségét és annak esetleges tragikus következményeit is persze figyelembe véve, mint ahogy eddig is volt már ilyen. És ezzel a jelleggel lehetővé válik számunkra, anélkül, hogy valami látványos, közeli időszakban bekövetkező fordulatot remélnénk ettől, hogy igenis