MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1969
1969-06-30 89. öe. - 1969_PB 89/30
I ' - 37 - 6s 40 szemben-, 196o óta nagyon sok pártkongresszusi tézis, nagyon sok pártkongresszusi beszámoló, központi bizottsági állásfoglalás van, amelyekre nem lehet azt mondani, hogy egyértelműek, világosak és marxista-leninisták. És az't mondom,^ nem'is arról van szó, hogy elsősorban talán ez a, tény mit jelent, az MSZMP;, számára hanem, hogy mit jelent a nemzetközi kommunista noz-alon számára, olyan pártok tucatjai számára, amelyeknek nehéz a helyzetük miatt - talán, mert illegalitásban vadnak, vagy ha nincsenek is illegalitásban - a világhelyzetnek, az erőviszonyoknak olyan marxista-leninista értékelését elkésziteni, amit ez a nyilatkozat-adott. Tehát azt nézzük, ho D y a viláomoz^alom számára mit jelent e-z a nyilatkozat és ha ez a világmozgalomnak jó, akkor persze, hogy jó az MSZMP-nek is, mint ahogy Központi Bizottságunk egyértelműen ugy ítéli meg, hogy jó, mert hiszen részesei is voltunk a dolgozásának* Tehát itt arról van szó, hogy a nemzetközi kommunista mozgalon elmúlt kilenc éves fejlődése után egy pillanatra, ha megállunk és azt mondjuk, hogy itt van most ez az uj.dokumentum, és ez mit jelent, okkor tudjuk kellőképpen értékelni, mi az, hogy világos, egyértelmű és marxista-leninista helyzetelemzés és feladatmeg— határozás. És majd a jövő fogja megmutatni, milyen nagy ennek a jelentőssége, és hogy mennyire tud ez szerepet játszani. Végül egy általános vonatkozásban még annyit - ezt szintén mégegyszer mondom,- nagyon jól megállapítható ugyancsak az, hogy amig az 1960-as nyilatkozaton még meg sem száradt az aláirás az egyes pártok részéről, már tulajdonképpen kirobbantak az ellentétek, mert maga a nyilatkozat kompromisszumot hozott magával, s hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az nem szolgálta kellőképpen az egységet. Ezzel 0 nyilatkozattal egészen bizonyosan eleve nem fordulhat elő. ifi