MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1966
1966-09-30 70. öe. - 1966_PB 70/23
19 ~ A fgyáros kulturális életének problémái, 1,/ A közoktatás és a felsőfokú szakemberképzés. a./ A társadalmi nevelés egyik legfontosabb műhelye az iskola. A párt mindig nagy figyelmet fordított a kö zoktatás fejlesztésére, A szocializmus alapjainak lerakásával egyidőben szükségszerűvé vált a közoktatási rendszer továbbfejlesztése. . Budapesten nagy lendülettel és t ársadalmi támogatássá^ indult meg e munka.Jelentős anyagi áldozatok vállalásával a Fővárofei Tanács a második ötéves tervben 688 millió forintot fordított a szükséges tárgyi- és személyi feltételek megteremtésére. A társadalom 3egitségével további 70 millió forint értékű eszközzel, épülettel gyarapodtak a budapesti iskolák. Ebben az időszakban - bár a tervezettnél kevesebbet, - több mint 500 tantermet, 296 mühelytermet létesítettek, 2500-zal emelkedett az iskolákban tanitó pedagógusok száma. Az alsó- és középfokú iskolákban a gyermeklétszám majdnem azonos az 5 év előttivel, azo;.ban az 50-es évek nagyarányú születés-hullámzása miatt egyes tagozatokon jelentősek a létszámeltérések. Az erőfeszítések nyomán a tanulási foltételek valamelyest javultak . A középiskolákban tanuló fiatalok és felnőttek száma az 1960 évi 135 000-ről 182 000-re net t. Ma Budapesten a tanköteles korúak 92 #~a végzi el eredményesen az általános iskola VIII, osztályát. A végzett tanulók 95 #-a valamilyen i skolatípusban továbbtanul. A beszámolás időszakában a 28 felsőfokú oktatási intézmény költségvetési előirányzata 36,8 f ;>-kal emelkedett. Beruházásokra csaknem 770 millió forintot fordítottak. Csak a Budapesti Műszaki Egyetem bővítésére 554 millió forintot használtak fel. Ezekben az években épültek ki és indultak el a megerősödés utján a felsőfokú technikumok. A múlt 4 év alatt 3 o 000-ről 47 000-re emelkedett Bu dapest egyetomej.n és főiskoláin a ha llg atók száma. Ma ezekben az intézményekben ezerről több oktató dolgozik. A végzett hallgatók szarna 5 óv alatt 4 000-ről 9 400-ra ugrott fel. A gyakorlati tapasztalatok szükségessé teszik, hogy a következő években a különféle szakterületekre felveendő hallgatói létszámot a népgazdaság és a 23