MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1965
1965-10-29 62. öe. - 1965_PB 62/14
Nemrégen kint jártam az egyik kerületi PB ülésén, ahol a Központi Bizottság decemberi határozatát tárgyalták. Felszólalt a Gépállomás párttitkára és elmondta, hogy náluk a forgácsolás kapacitás 5?o ,i-át arra használják, hogy a Villamos gépgyárnak dolgoznak be. Felszólalt a Lakásépitési KTSz elnöke, aki elmondta, hogy a normarendezés idején a felsőbb szervtől megkérdezték, hogy azonos bérért mennyire tudják növelni a termelékenységet lés láo.ooo Ft-ot ráigértek. A pénzt elfogadták, mert könnyebb volt, mint a normarendezéssel járó nehézségeket vállalni. Nem egyszer tapasztaljuk PB üléseken, rendezvényeken, hogy elmondják az elvtársak azokat a hibákat is, ahol nekik kellene cselekedni; milyen hozzáállás ez. A Láng gyárban jogosan felvetik, hogy majd meg szakadnak a munkába, év elején viszont nem volt munka. A munkást ez sújtja, mert túlóráznia kell azért, hogy a gyár a tervét teljesítse. Megmutatták a technológiai rajzokat, amit Csepelen készítettek és hiányoznak róla a méretek. De ugyanakkor nem beszéltek arról a selejtről, mely ott a gyárban keletkezik, ami az ő hibájukból adódik. Általában meghonosodott az a gyakorlat, hogy azokat a hibákat emelik ki, amiért nem ők a felelősek. Az anyag a 12.oldalon felveti, hogy a vezetők és beosztottak gondolkodásmódját nem vesszük kellően figyelembe; véleményem szerint ez a megfogalmazás nem helyes, mert gazdasági vonalon érvényt kell szerezni a mi törvényeinknek. Az 5» oldalon: "%y-egy politikai, gazdasági kérdés megoldását, határozatoktól, központi elhatározástól várják." Ebben a kérdésben nekünk arra kell törekedni, hogy követeljük meg a határozatok végrehajtását. Ha nem leszünk képesek érvényt szerezni a mi feladatainknak, akkor nem jutunk előre. Ezeket viszont nem lehet mechanikusan érvényre juttatnij támaszkodni kell a legszélesebb dolgozó tömegekre. Az anyag 13. oldalán: A vállalati Önállóság kérdésével kapcsolatban hozza a pártszervezetek tevékenységét} ebben az anyag azt akarja bizonyitani, hogy a vállalati önállóság mértéke miatt sem alakulhatott megfelelően a pártszervezetek tevékenysége. Véleményem szerint ebben a megfogalmazásban nem lehet elfogadni. A vállalat rossz gazdasági munkáját nem lehet mechanizmussal magyarázni, mert ezzel felmentjük a pártszervezeteket a felelősség alól. Nekünk megvan a lehetőségünk, hogy a jelenlegi körülményeink között javitani tudunk a pártszervezetek vezetési munkáján és egész tevékenységén. Az a véleményem, hogy nem lenne szükséges ujabb határozatot hozni. Átnéztem a BPB korábbi határozatát az ideológiai munkára vonatkozóan és a jövőben is ennek alapján dolgozzunk, hajtsuk végre a további feladatokat. De természetesen az elhangzott negativ tényezőket figyelembe véve kell dolgoznunk.