MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963

1963-05-27 42. öe. - 1963_PB 42/45

/ - 8 - . * '" N A középiskolák tanárait politikailag, pedagógiailag elő kell kósziteni az általánossá tételre. 1970-ig ugrásszerűen nő a tanár­szükséglet /1.200/. Ezt az igényt lényegében az általános iskolában • jelentkező tanári feleslegből Budapesten biztosítani lehet. Viszont gondoskodni kell a szükséges műszaki tanárok kiképzéséről. A Fővárosi Tanács tervei szerint 1970-ig minimálisan 400 uj középiskolai tanterem megépitésére van szükség. Ennek biztositására az állami beruházások növelése mellett erőteljesebb társadalmi hozzá­járulást kell szervezni. Már a következő tanévtől jelentősen növelhe­tő az egységes 12 évfrd'yaraos iskolák száma . . Figyelembe véve az általános iskolások számának a következő években várható jelentős csökkenését, a délelőtti-délutáni váltakozási arány mérsékelt ütemű javitása mellett /1970-ben 1*25/ az általános iskolákba kihelyezett középiskolai osztályok lehetőségeivel is szá­molni lehet. Felsőfokú oktatás helyzete és fel adat ai. A felsőoktatás célkitűzéséről, a képzési célokról, tanter­vekről és programokról folyó viták demokratikus jellege és széles tár­sadalmi bázisa bő lehetőséget nyújtott a vélemények cseréjére. .Ma már a reform alapcélkitűzéseit az oktatók döntő többsége elfogadja. Erői­ket mindinkább a megvalósítás módozatainak konkrét keresésére fordit­ják. A mostani helyzet mégsem problémamentes-. A munka zömét - a prog­ramok végleges kialakitását, egyeztetését, a tartalmi és szervezeti tennivalókat - a következő félév során kell elvégezniük. Az előrehaladás követeli, hogy a felsőoktatási reform eddi­gi /előkészitő/ szakaszát ez év szeptemberére zárják le és az erőket az .elfogadott célok megvalósítására összpontosítsák. 1»/ A tananyag korszerűsítése a törvény követelményeinek megfelelő oktatási keretek /szakok, karok, szakágak, tantárgyak/ kialakítá­sa á folyó tanév fő feladata. a./ A szakositás, az ágazatok kialakitása a mérnökképzésb en meg­nyugtatóan halad: vegyipari gépészet, oktatásának terjedése, ur

Next

/
Oldalképek
Tartalom