MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1963

1963-05-27 42. öe. - 1963_PB 42/5

- 2 ­A társadalom igényli, részt akar venni az oktatási re­form végrehajtásában. Ezt mutatja, hogy az elmúlt év során iskoláink 4o-5o millió Ft-al gazdagodtak. Kialakult az ifjúsággal foglalkozó nevelő-munkások törzsgárdája. Csak tanműhelyek létesítésében, felszerelésében, anyag­gal való ellátásában kb. 2o millió Ft-al segítettek az üzemek. A politikai kérdések iránt megnőtt a pedagógusok érdeklő­dése, látják, hogy a fiatalok szocialista nevelése máskép nem oldható meg. Jelentősen csökkent az ellentét^ amely m ég egy pár éve is a világnézeti és a tantervi célok kö­zött fennállott. Mi a célja ennek a jelentésnek? Elsősorban az a célja, hogy tájékoztassuk a Pártbizottságot a jelenlegi helyzetről; hol tartunk, mit hajtottunk végre. Ugyanakkor igyekeztünk a jelentésben körvonalazni a különböző szintű partbizott­ságok és szervezetek tennivalóit is. Nyugodtan mondhatjuk, - az anyag is foglalkozik vele - hogy ma már az oktatási reform végrehajtása társadalmi üggyé vált. Három évvel ezelőtt, amikor az oktatási reform-javaslatot vitára bocsátottuk^ loo ezren vettek részt a vitában. Ma a végrehajtás periódusában vagyunk, ebben is sokan részt kivannak venni, ezért kell meghatározni hol tartunk, merre lépjünk tovább. Az eltelt időszak azt bizonyltja, hogy az oktatási reform céljai helyesek. Tapasztaljuk, hogy nem egységesen értel­mezik, A végrehajtás ütemét van aki gyorsnak, van aki las­súnak tartja. Mindkettőben van valami igazság. Hosszú időre szól, ezekben az években az alapozást végezzük, A végrehaj­tás során nem járt utón megyünk, kísérletezünk, uj iskola­típusokat vezetünk be, stb. Meghatározott célok érdekében • alakitjuk ezeket az iskolatípusokat. Az előrehaladás ütemének meghatározásánál számolni kell né­hány dologgal. Mik ezek? Alapvető ellentmondás és ellentét az igény es a lehetőségek között van. Az igény sokkal na­gyobb egy sor területen mint a lehetőség. Nem mindenütt ve­szik még figyelembe azt, ha olyan célokat tüzünk ma ki, amelynek a reális feltétele nincs adva, olyan feladatokra mozgósitjuk a tömegeket, amelynek értelmét nem látja. Ez lassitja a fejlődést. Egy-két dolgot vetnék fel, amin ugy gond&om segíteni kelle­ne. Utasitást kapott a Fővárosi tanács, hagy az alsó tago­zatokon is be kell vezetni a gyakorlati foglalkozás cimü tantárgyat az év őszén. Ennek a költsége 12 millió forint, de jelenleg a Fővárosi Tanácsnak egy fillérje sincs erre a célra.,A pedagógusok munkakörülmenyei az utóbbi időben romlanak. Ez visszaveti a munkát. Egy másik probléma a tanterem kérdése. A VIII,Kongresszus kimondta, hogy általánossá tesszük a középiskolai oktatást, ehhez azonban 830 ujj tanterem szükséges, ezt kivitelezni nem tudjuk. Budapesten 1962-ben lo2,6oo középiskolás korú fiatal /55%-a/ /56,5>oo/ tanul középiskolában. 1965-ben I50.00 középiskolás korú fiatallal számolhatunk. Ha a beiskolázás indexe 56 %, akkor 72.000 /15 ezerrel több/ középiskolásunk lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom