MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/31

*» 51 ­N agy Richárd : A beszámold jelentés véleményem szerint - amint a két elv­társ jelezte - sokoldalúan elemzi a budapesti kulturális munka ©hely­zetét és feladatait, s szerintem reálisan szabja meg azokat a célkitű­zéseket, amelyek már nagyon röviden és néhány sorban ugyan, de az egyes fejezetek végén is szerepelnek. Időszerűnek és hasznosnak is tartom, mert ugy érzem, hogy az 1962-es év megkezdése előtt - bár nem ehhez igazodik feltétlenül a kulturális munka - de jé néhány területen előre­haladást tudunk elérni. Néhány gondolatot szeretnék csupán elmondani az anyaggal összefüggésben. Az első talán az, hogy a budapesti fiataloknak milye no egit­séget jelent ez az anyag és korábban már a Budapesti Pártbizottság" 8, illetve Végrehajtó Bizottságnak ezzel a munkával kapcsolatos határo­zatai. 196u. előtt Budapesten nem igen tudtuk elképzelni, hogy olyan tömegméretekben vegyenek részt fiatalok az egyes kulturális ága­zatokban, mini? 1111 azóta, és jelenleg is a fiatalok elértek. Az a tény, hogy 156 ezer budapesti fiatal - közöttük tulnyomő részt KISZ tag ­vesz részt a legkülönbözőbb kulturális munkában, azt jelzi, hogy ér­demes és hely es volt a pártnak az a határozata, hogy ki kell lépni abbéi a szűk, csupán néhány-ezer vagy maximum néhány tizeaer fiatalra kiterjedő politikai, illetve kulturális tömegmunkábél, amely a meg­előző időszakban létezett. Ma elmondhatjuk, hogy az érdeklődés rend­kivül nagy, s inkább ott tartunk, hogy a fiatalok sokoldalú érdeklő­dését a mai feltételek mellett már nagyai nehezen tudjuk kielégiteni. Az a tény, hogy 1961-ben pl. a zenével kapcsolatos kulturális ágaza­tok kerültek előtérbe, bebizonyította, hogy helyes, hogy időközönként egyik vagy másik művészeti kulturális ágazattal foglalkozzunk inten­zivebben, mert az eredményeket lényegesen gyorsabban tudjuk elérni. 1962-ben - ebből a meggondolásbél kiindulva - elsősorban az irodaion, * az olvasás keritl^kulturélis szemléletünk középpontJáía^N

Next

/
Oldalképek
Tartalom