MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1961

1961-12-18 32. öe. - 1961_PB 32/32

52 ~ Bgdapesten. Várakozáson felül valamivel jobban sikerült a József Attila Oiyasómozgalómban a fiatalok részvétele. De elmondhatjuk, hogy itt talán abban tévedtünk, hogy lényegesen több az olyan fiataloknak a száma, akik a József Attila Olvasómozgalmat ugyan magasnak tartják, de ettől füg­getlenül lényegében azért olvasnak, csak még a bronziokozatot sem tud­ják elérnij és mi, azt goridolván, hogy aki ebben a mozgalomban résztvesz, az csak olvasson, az ezen kívülálló fiatalokkal nem igen foglalkoztunk. K 0 rlátozza a fiatalok részvételét az olvasásban az, hogy elég nagyfokú elvtársak, a könyvhiány és néhány könyvtár inkább egészen múzeum, nem is könyvtár, olyan értelemben, hogy rendkívül régi, s talán már a pozitiv előjelet is ki kellett volna tenni annak, de ott van még benne, mert nincs máshol hely, vagy nincs raktározási hely, azonban a forgal­mazása még megvan. Ugyanakkor amit mi előirunk, vagy legalábbis szeret­nénk a fiatalok számára elérni, hogy ezeket olvassák, ezeket viszont csak nagyon kis példányszámban tudják megkapni. A beszámoló jelentésnak azzal a megjegyzésével nagyon egyetért^ tek, hogy a KISZ kulturális munkája hullámzó volt. Meggyőződésem, hogy ez most meg fog változni, tekintettel arra, hogy a fővárosi népművelési program, valamint a Szakszervezetek Budapesti Bizottságával való együtt­működési tervünk minden körülmények között meg fogja változtatni az időszakonként fellángoló, majd visszazuhanó kulturális tevékenységet. Bnfeedjók meg az elvtársak, hogy néhány konkrét tartalmi, elvi kérdésre hadd térjek ki, anelyek ugy érzem, hogy a munkánkat általában gátolják, vagy meg nem értés miatt, vagy azért mert, nem eléggé tisz­táztuk magunk sem a fiatalok közötti munkában* Az anyag az egyik helyen - azt hiszem a 9» oldalon - helyesen veti fel a műveltség, a korszerű általános műveltség problémáját. Na­gyon &ntosnak tartom, hogy ebben a vonatkozásban néhány elvi kérdést tisztázzunk. Az oktatási reform megjelenésének és vitájának időszaká­ban nagyon sok helyes cikk iel«n+ mö „ ^ - . 4^V y ** 3 elen1i me S a reform legkülönbözőbb kérdéseivel X 3i ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom