MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1959
1959-04-24 13. öe. - 1959_PB 13/10
- 8 Haász Árpád elvtárs; Igen sokoldalúan lett előkészítve a mai Pártbizottsági ülés napirendje. Meglátásom szerint egy nagy fordulatot jelent ennek a témának a megtárgyalása. Többen felvetették, hogy el lehet-e választani az állami munkát a pártszervezetek munkájától. Nyilvánvaló, hogy nem! Cservenka elvtársnőnek sem volt ez a célja, amikor azt mondta, hogy először erről az oldalról tárgyaljuk. Nem is lehetett a beszámolóban kitérni arra, higy vannak jelenségek, amikor állami szervek visszavágnak, ha valaki hibákat tár fel. Még az ottani pártszervezet nem tudja betölteni irányitó szerepét. Az anyagiasság kérdése,engem is gyötör, vaknak kell lenni, ha ezt valaki nem látja. És ennek mélyek a gyökerei, A tényezők is nagyon sokoldalúak, amelyek ide vezetnek és egyet látni kell: valóban emberek, munkások, akik októberben helytálltak, ma hibákat követnek el, olyan hibákat, amiért kénytelenek vagyunk büntetni őket, s kétségbe vannak esve, ha pl, a munkásőrségből akarjuk kizárni őket. Egy szilvamagon csúsznak meg. Kétségtelen, hogy mi október után előtérbe állitottuk az anyagi ösztönzés kérdését, A másik oldala, hogy a pénzünknek értéke van, és még sok más tényezője van ennek a dolognak. Általában az embeB& nincsenek tudatában annak, hogy mit követnek el párt és társadalmi rendszerünk ellen. Komolyan előtérbe kell állítani az erkölcsi nevelés kérdését. De nem ilyen általánosságban, hanem egy kicsit konkretizálni. Egyszerű munkásokkal meg lehet érttetni, hogy mit vétenek a párt ellen. Nekünk türelmes nevelő munkával a párt védelme érdekében más erkölcsi normákat kell kialakítani, mint ami eddig volt, A protokoll szellemről szeretnék beszélni. Nem vitás, hogy egy olyan államban, országban, ahol ennyire begyökeresedett az emberek tudatába, hogy valaki ott kezdődik, amikor minden protokoll rendezvényre meghivják, ott nehéz felszámolni ezt az állapotot. Sok minden ebből a beteg közszellemből adódik nálunk, s legfőbb ideje, hogy felszámoljuk. Nálunk ennek is mély gyökerei vannak. Pártfőiskola és egyetemek kérdése: Csendes elvtárs kérdés feltevésében van egy egészséges mag. Rosszul fejezte ki magát, a két intézmég? szembeállítása nem helyes, nem is igy gondolta, A pártfőiskolának is más a missziója, meg az egyetemeknek is. Ha a mi egyetemeinken a marxizmus-leninizmus tanitása területén előbbre lepünk, akkor az ott szerzett tapasztalataink a kommunista gazdasági szakember részére nagyobbak, mint amit a pártfőiskolan szereztek. Fejlődésünk mai stádiumában igy szembeállítani a két intézményt nem szabad, később ez a kérdés igy fel sem merülhet. Hosszú ideig volt egy olyan érzésem, hogy Marosán elvtárs pártunk egyik leggőgösebb embere. Sokat gondolkodtam rajta. Lehet, hogy olyan dolgoiból indultam ki, amikor Marosán elvtárs olyanokat mondott nekem, hogy "Te Haász, te vagy az exponált értelmiség védője. " Szerintem reménytelen lenne az értelmiségnek, ha én lennék a védőjük. Ugy éreztem ma, hogy ezt itt elmondhatomk kérem Marosán elvtársat, hogy gondolkodjon ezen. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR