MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1957
1957-08-23 3. öe. - 1957_PB 3/5
Kelen elvtárs: i Kedves Elvtársak! A Budapesti Pártbizottság Végrehajtó Bizottsága a Pártbizottság els5 munkaértekezletére a politikai tömegmunka helyzetét hozta azért, mert ezt a munkát tartja az elmúlt háromnegyed év alatt a legfontosabb feladatnak, és ezen a munka terén volt a legtöbb elhajlás. A proletárdiktatúra posztjainak visszaszerzése terén ma már a budapesti pártszervezetek elég megfelelő eredményt értek el. A pártépités és pártszervezés terén elképzeléseinknek megfelelő helyzet azonban még nem alakult ki, és ugyancsak nem lehetünk megelégedve a szocialista összetétellel sem, elsősorban a munkások körében. A párt tömegkapcsolata nemcsak október 23. óta, hanem az utolsó években súlyos hibákat hordozott magában és éppen ezért egyik fő feladata a budapesti pártszervezeteknek, hogy a párt visszaszerezze azt a képességét, amellyel hosszú éveken keresztül rendelkezett: ne rohanjon el az élet eseményei mellett, bizzanak benne a tömegek és tudjon szoros kapcsolatot épiteni velük. Jelentésünkbenk- csak jellemző példákat hoztunk a pártbizottság elé. Az élet azonban sokkal több és sokszor jobb példát produkál. Pl.: A múlt héten 600 központi felkészített előadó tartott pártnapot és munkásgyülést jó eredménnyel. A résztvevők számát is jónak mondhatjuk. Egy kisebb gyengéje azonban van a gyűléseknek: tartózkodás észlelhető a kényesebb politikai kérdések felvetésétől, vitás nézetek megbeszélésétől és azt tapasztaljuk, hogy a többség valaúféle várakozási álláspontom van. Ugyanakkor pozitiv és uj jelenség, hogy a tanácstagi beszámolókon a résztvevők száma és a hozzászólások növekednek. Számos közfontosságu kérdést vetnek fel és a felszólalások zöme érinti a lakóbizottságok, a községpolitikai kérdések terét, s természetesen többségükben lakásproblémákkal foglalkozik. A tömegakciókra vonatkozóan a jólsikerült május 1. után egy elég élénk mozgás tapasztalható és a jövőhét végére tervezett ENSZ ötös bizottság ülése elleni nagy tömegtüntetésben is fel tudjuk majd vonultatni erőinket. Általában a kampányszerű feladatok sikerrel járnak. Ugyanakkor rendszeres tömegpolitikai munka a pártszervezeteinkben nincs. Visszaesünk a régi hibákba. Egy példa: Vezetésünk hibáira mutat, hogy tavasszal a racionalizálási, és annak szükségességét megértették a dolgozók, mert politikai munkával előkészítettük, ugyanakkor nyáron az átlagbé^rendezése /mely ország; os intézkedés volt, ugyanis a 10 #-os engedélyezett fizetésemelést igen sok helyen túllépték és most ezt a túllépést helyesbiteni kellett/ rossz politikai hangulatot teremtett, mert pártszervezeteink nem voltak rá kellőképpen felkészülve. /MAVAG, Ganz Vagon./ A párt és a tömegek közötti kapcsolat gyengeségének két nagyon fontos oka van: i./ A párttagság merevsége. Tudomásul kell vennünk, hogy.van ebben az országban kétmillió olyan ember, aki tüzön-vizen keresztül együtt jön velünk, de ugyanakkor van még ebben az országban hatmillió olyan ember, akit meg kell nyernünk. És ha jó politikát viszünk, akkor hallgatnak is ránk és követnek bennünket. A párt tömegpolitikai munkáját neheziti, hogy másfél éven keresztül az ellenforradalmi nézeteket terjesztő agitáció folyt, és mi ezt az agitációt kellő időben nem küzdöttük le és még ma isem követünk el mindent, hogy a tömegpolitikai munkánk ebbean az irányban kielégítő legyen. Ugyanakkor meglazult az állami fegyelem. A dolgozóknak még ma sem tártuk fel teljes mértékben, hogy nemcsak a bérek emelkedtek, hanem a reálbérek. Eltöröltük a gyermektelenek adóját, megszűnt a kölcsönjegyzés, stb. tehát ezek együttes összege nagyobb arányban emelte meg a dolgozók életszínvonalát, mint 1948. óta bármikor. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR £b