MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1957
1957-09-26 4. öe. - 1957_PB 4/25
- 24= Felvetette a KISZ vezetője a családi állapotnak a kérdését, ezzel kapcsolatban azt. hogy a többgyermekes anyákat vonjuk ki a termelesből. Sok esetben ez is segíthet, de társadalmi szempontból nem ez a kérdés súlypontja. Meg kell nézni, hogy a mi adottságaink mellett hogyan lehet társadalmi utón megoldani a problémát. A pszihológiai nevelés kérdése, a nacionalizmus, a kozmopolitizmus elleni harc: Ennek a harcnak máskép kell folyni az egyetemeken és iskolákon mint pl. a munkás szállókban, üzemi munkásterületeken. Helyesen állapítja meg a jelentés, hogy az ilyen jelenségek általában nem az üzemekben, hanem a területen vannak. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot feltétlenül be kell ebbe a munkába vonni, előadásokon keresztül mutassa be. hogy milyen a nyugati ifjúság helyzete. Továbbá a disszidáltaktol jött levelekből a BRB irányításával brossurát kellene csinálni, melyben megmutatnánk azt a csalódást, mely az ifjúságot nyugaton érte. Felmerült az egyetemekkel kapcsolatban az a kérdés, hogy ne politizáljanak, hanem tanuljanak. Ez máshol is felmerül. Nem is kell külön politizálni, az anyagnak kell olyannak lenni, hogy politizálás nélkül benne legyen a politikai nevelés. Á tankönyvek kérdésével is feltétlenül foglalkozni kell. Tanulmányoztam külföldi tankönyveket, ezekben a hazaszeretetről nincs konkrétan szó, de aki elolvassa azt hazaszeretetre neveli. Ilyen könyveket kell adni a fiataloknak. Munkásszállók kérdése: Az a tény. hogy 110 ezer munkás, leány, gyerek él munkásotthonokban mutatja, nogy tömegjelenségről van szó. Ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokkal gyorsan jó irányba lehet terelni a munkát. Előfordul pl. hogy fiatal lányok mellett olyanok vannak - elvált asszonyok, stb. - akik demoralozálják őket, erkölcsileg rossz irányba befolyásolják a fiatalokat. Az ilyen elemeket azonnal el kell távolítani, más elhelyezési lehetőséget kell biztosítani számukra. Meg kellene valósítani ezekben a munkásotthonokban az önkormányzatot. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy a legtapasztaltabb, legszilárdabb pedagógusok kerüljenek ide, továbbá megfelelő gondnok. Ezek köre kialakítani a fiatalok önkormányzati szervét. Ezt meg lehet valósítani. Az otthonokon belül Kell megfelelő előadásokról gondoskodni. Nagy szeretettel csináltak különböző értelmiségi nagy rendezvényeket, de ezekre a kis egységekre nem fordítottak gondot, elhanyagolták. Véleményem szerint így kell segíteni a szakszervezetnek és a pártnak. Ezeken a.területeken nagyobb súlyt kell helyezni a felvilágosító munkára is. Sokszor elhangzott az a kérdés, hogy a minisztériumok miért nem törődnek többet a munkásotthonokkal. Kinek a felügyelete alatt állnak ezek a munkásotthonok ? Addig amig a kerületi pártszervezetek megfelelő munkáién keresztül nem biztosítjuk, hogy a tanácsok legyenek felelossek ezért, addig itt rendet teremteni nem tudunk. A tanácsokat kell elsősorban felelőssé tenni, hogy az anyagi élőfeltételeket biztosítsák. Kultúrotthon, sport kérdése: Nem értek egyet a javaslattal a tekintetben, hogy mondjuk ki sematikusan, hogy minden kerületben kell az ifjúságnak egy kulturotthonának lenni. Véleményem szefint inkább legyen kevesebb a kulturotthonok száma, de jó legyen a politikai munka. Vizsgáljuk meg az előfeltételeket, a kerületi adottságokat. Megfelelő pedagógiai vezetés, megfelelő társadalmi szervek ellenőrzése alatt olyan kulturotthonok működjenek, melyei 2 £*" ORSZÁGOS LEVÉLTÁR