MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1957

1957-09-26 4. öe. - 1957_PB 4/24

- 23 ­Van szép klubb helyiségük, de nekik kellett berendezni. Az anya­gi feltetel már megTan, de a KISZ befolyása még nincs. Ez ter­mészetesen nem is megy máról holnapra, hosszú, SZÍVÓS munkát igényel. Ehhez nekünk ki kell alakítani a fiataljainkban a szerénységet, megbecsülést. Ha a 8 hónap eredményét nézzük, mi meg vagyunk elégedve ifjúsági szervezetünkkel, de haladhatott volna a munka nagyobb ütemben is, ha a mi befolyásunk jobban érvényesült volna. Majdnem minden kerületben és nálunk is van tánciskola, ide olyan fiatalok jár­nak, akik a KISZ-től távol állnak. A KISZ vezetői arra hivatkoz­nak, hogy azért nem tudják befolyásolni ezeket a fiatalokat, mert nincs helyiségük, ahová elvihetnék őket. Mi erre azt java­soltuk, hogy járjanak el ezekbe a tánciskolákba és ott mutassák meg ezeknek a fiataloknak, hogyan kell rendesen viselkedni, ho­f yan kell rendesen táncolni, I párt irányitása ez, meggyőzni a íatalokat, hogy ilyen utón kell haladni. Egyetértek azokkal az elvtársakkal, akik felvetették, hogy nem elegendő, ha csak a kommunista szülőkkel foglalkozunk % mert ez társadalmilag nem oldja meg a problémát. A nagyobb baj nem is a kommunista fiatalokkal van. hanem azokkal, akik nem kommunista szülők gyermekei. Nekem kéx gyermekem van, a feleségemmel állan­dóan azon vitatkozunk, hogy nem lehet a gyermekkel azt csinálni, amit 0 csinál, A feleségem bármit kér is a gyerek mindent meg ad neki. Mindég arra hivatkozik, hogy ha nekünk nem volt meg lega­lább neki legyen. Ilyen nézetek vannak általában minden szülőnél. Egyszerű munkásasszony pl, most nem szorul rá arra. hogy gyermeke a fizetését hazaadja. A fiatal pedig akit még nem tanitott meg az élet a pénz nagyrészét elpocsékolja, A mi fiatalkorunkban bi­zony fillérig haza kellett adni a fizetést, A szülők maguk ront­ják el a fiatalokat, amikor csupán szeretetből olyan engedménye­ket tesznek, amelyeket nem volna szabad, A ielentést én is elolvastam, semmiféle pesszimista hangulat nem lett úrrá rajtam amikor elolvastam, Amellett hogy vannak pontat­lan megfogalmazások, talán negativ, pozitiv túlzások is egyes helyeken, a jelentés mégis igyekszik a legőszintébben feltárni a helyzetet. Az a véleményem, hogy sose féljünk attól* hogy sok negatív dolgot vetünk fel. A múlt hibája épen az volt, hogy tul rózsás szinben tüntettük fel a dolgokat. Nem azt akarom mon­dani, hogy az eredményeket hallgassuk el, de feltétlenül meg kell látni, hogy mik a hibák, hogyan kell dolgoznunk ezek kija­vitásán. Haász elvtárs. A jelentés vitájánál reális kép alakult ki. Egyes pontokkal kap­csolatban beszélgettem- pedagógusokkal. Egyes kérdésekben a je-' lentés rendkivül reális, pozitiv. Ha valami hibát lehetne fel­vetni az elsősorban az. hogy nem vonták be a brigádmunkába kellőképen a KIS2 vezetőket és a pedagógusok egy bizonyos cso­portját. A határozati javaslat kidolgozásánál szükség lesz en­nek a pótlására. A fiatalkorú bűnözés ilyesztő voltát vetette fel a AlSZ Bigottság képviselője. Ez egy világjelenség, ez hasonló súllyal fellép a tőkés országokban is. Ez felveti a fele­lősség kérdését a család ? a szülők felé. Nem sikerült megterem­teni egyrészt a szülők részéről, másrészt a pedagógusok részé­ről azt a segítségadást, melyre az ifjúságnak szüksége van. Emiitettem, hogy világjelenségről van szó, de hangsúlyozom, hogy a megoldás más kell legyen, mint a tőkés országokban. ^rv^-n rtli ORSZÁGOS jut VüxlAH <30

Next

/
Oldalképek
Tartalom