MSZMP Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.1.) 1957
1957-03-13 11. öe. - 1957_IB 11/21
- 7 - :&-tfr * volt alapszerv! titkárok, vezetőségi tagok pártba való belépésénél igen rossz az arány. így a XII; kerületben 44 alapszervi titkárból 13, a IX. ker.-ben 39-b51 24, a XI, ktr.-ben 36-ból 11 és 83 vezetőségi tagból mindössze 24-en léptek be eddig a pártba, III. i^ A Budapesti Intézőbizottság és apparátus irányító ! munkája az ismeretes nehéz körülmények között vontatottan indult meg. November-decemberben a Budapesti IB. apparátusának a pártépitő munkában fő feladata a kerületi, üzemi IB-ok talpraállit^'sa volt, melyet az akkor még nyilt ellenforradalom befolyása alatt álló munkástanácsok elleni harc közben kellett megoldani. ?fa már a budapesti és kerületi intézőbizottságok egyre tervszerűbben végzik irányitó munkájukat és befolyásuk különböző területek felé egyre inkább nő. Január-februárban a Budapesti IB. erősen szorgalmazta, hogy a pártszervezetek, különösen az üzemiek, álljanak ki politikailag a dolgozók előtt és foglaljanak állást az alapvető elvi, politikai, gazdagsági, termelési kérdésekben.| Több kerületben igy a, XIII., XX. kerül létben is komoly sikereket értek ele téren. De a kerületek nagyrészében az apparátus dolgozói alig jutnak el a pártonkívüli dolgozók közé és ez sok üzemi intézőbizotts agi tagra is vonat kőzik. }~~ A Budapesti IB. és apparátusa az adott le he tőségekhez, .mérten nem tett meg minden 1 " az ellenforradalom politikai és hatalmi visszaszorítására, pártszervezeteink megerősítésére. Nem kielégitő a kerületi intézőbizottságok ir nyitása seri. Alapvető hiányo?rság a Budapesti IB. vezetésénei; színvonalában van. Az IB. a mai napig sem lépett Budapest nyilvánossága elé, nem foglalt állást a legfontosabb elvi, politikai és gazdasági kérdésekben a közvélemény előtt. Bizonytalanság, opportunizmus mutatkozot* a Budapesti IB. vezetésében töJb időszerű elvi, politikai kérdésben. így pl. a december 6.-i munkás tüntetésnél a kommunisták harci kedvének fékezése, a karhatalom felállítása körüli többhetes huzavona, pártellenes igazgatók leváltásának elhúzódása, a racionalizálás területen az alsóbb párt> szervek magukrahagyása, stb.^A vezetés leszűkült három-négy elvtársra. Súlyos hiányosság mutatkozik a kerületi intézőbizottságok irányitásában, tájékoztatásában, rendszeres látogatásában, a határozatok végrehajtásának ellnnőrzésében. A PTO tobossöri átszervezése, szétzilálása miatt nem lehetett az egyes kerületek munkájáról alapos elemzést, he]yszini tanulmányozás alapján készült értékelést alkotni. A Budapesti IB. alapjáaan helyes elgondolása a felduzzasztott apparátus leépitésére, a kerületi titkároknak a budapesti titkárok utján való oattAeos \sáatm ><