MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1955. július 12. - 1955. augusztus 8.
1955. július 12.
BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁG Budapest, 1955. július 11. Agitációs ás Propaganda Osztály. Javaslat az augusztus 2o. politikai és szervezeti előkészítésére. Az alkotmány törvénybeiktatásának 6. évfordulóját ünnepeljük augusztus 2o.-án. Az ünnepségeket népi demokratikus államrendünk alapja, a munkás-paraszt szövetség jegyében kell megtartani. Pártunk III. kongresszusa, a Központi Yezetőség márciusi határozata aláhúzta a munkás-paraszt szövetség jelentőségét államrendünk erősítései a szocializmus építőse szempontjából. Az Alkotmány megünneplésének előkészítése éppen ezért széleskörű politikai munkát igényel. Az agitáció minden eszközét fel kell használni azoknak a változásoknak az ismertetésére, amelyek a magyar dolgozók életében az elmúlt lo év eredményeként létrejöttek. Széleskörű felvilágosító munkát kell végezni, hogy a dolgozók minél világosabban lássák,az állampolgári kötelességek teljesítésével, a termelési tervek végrehajtásával, a békéért folytatott harccal eddigi eredményeinket védik. Augusztus 2o. előkészítő munkájának politikai tartalmára a következőket javasoljuk: 1./ A magyar dolgozó nép életében a felszabadu lás éta hatalmas változások msntek végbe. Az elmúlt lo évben lénye gében szocialista forradalom zajlott le hazánkban, melynek eredménye- ként a földesúri - tőkés hatalmat végleg elsöpörte a parasztsár, al szövetséges munkásosztály és megvalósult a proletariátus diktatúrája. A munkásosztály a hatalom birtokosa lett és a dolgozó parasztsággal, a néphez hü értelmiséggel szövetségben épitl a szocialista társadalmat. Ennek eredményeként alapjában változott ORSZÁGOS LEVÉLTÁR