MDP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. július 13. - 1954. július 27.

1954. július 13.

hoz 3 mikrofont kértek, ennek kiadását a kerületi pártbizottság megtiltotta* Ezt a pap ugy használta fel ellenünk, hogy azt mondta: mulatságra Tan mik­rofon, nekünk ninee. Legyetek ti a mikrofonunk. Ss mutatja, hogy az ilyen módszer, őket segiti. Szó volt az információról is. fürhetetlen, hogy a kerületi pártbizottságoknak nincs információjuk, nem tudják pl, hogy az óvodások között milyen befolyás­sal van a klérus, pedig az idén legtöbb gyermeket az első osztályosok közül Írattak be bittanra. Köböl elvtársi 4 klerikális reakció befolyása az idén kisebb, mint az előző években, ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor nem kell semmit csinálnunk* Véleményem szerint nem szabad azon csodálkozni, ha a kerületekben zavar van, Én magam sem értem, hogy miért hirdette meg * Szabad Kép a hittan beiratást. A klerikális reakció­val foglalkozó filmek, színdarabok is elmaradtak, a sajtó sem foglalkozott vele vissz átér Őleg t vagy pl. a papság régi bűneivel. Ezért bizonytalan az egyszerű párttag és még néhány funkcionárius is. Bem tudom én ' magam sem, hogy mit csináljunk, mert azt látom, hogy a hivatalos forumok ezt a munkát folytatják* Véleményem szerint a Budapesti Pártbizottságnak konk­rétabban kell vizsgálni a veszélyt területénként - és a kerületeknek is -• A jelentés említi, hogy melyik réteget befolyásolja legjobban, de ezen belül la rész­letesebben kellene elemezni,-Hol vannak az üzemeiben gócok*?- mert igy nen tudjuk eléggé föléjük irányítani a munkát. Egyetértek aszal* hogy a mi egéaz tér»ediűmi életünkbe több érzelmet kell vinni minden területen. Mi igyekszünk is ezt megvalósítani, Pl. megrendez­zük a 2o éve végzett mérnökök jubilálta találkozóját, vagy a 4o éve szakmában dolgozók megünneplését sts* Az embereknek ez kell, hiányzik. Egyetértek tehát azzal, hogy a születést, házasságot, toraetéet ünnepé­lyesebbé kell tenni, A SsTJ-ban pl. nyitott kocsin 1 viszik a halottat és a járókelők ha arra mennek le­veszik a kaplapjukat. Ennek megvan a maga értelme, és ezt nálunk is a pártnak kellene a szervezetekkel 8servesetni. Hiányolom, hogy a jelentésben nincs étző a pe&ge'cueok­ról. Voltak ezen a területen komoly sikereink, ezek most visszafejlődtek? lartóe volt-e a siker, az állói; foglalódé meggyőződésből volt-e? 26 lett volna erről képet kapni és a javaslatok között is tárgyalni, hogy tovább. Az adminisztratív eszközöket sem szabad lebecsülni. Feltétlenül szükség van az információra, hogy diffe­renciálni tudjunk, fudni kell azt, hogyan viselkedik a úapság. Viasza kell térni arra, hogy a párt bizott­ságoknak pontos információja legyen. Heg vannak arra az eszközeink, hogy a jó papokat jutalmazzuk. Pl. »z­ORSZÁGOS LEVÉLTÁR előtt azok a papok kaptak templom tatarozásra enge­délyt, akik jól viselkedtek. A természettudományi Ismeretterjesztő előadást ne a pártszervezet szervesse, hanem csak ellenőrizze. Ezt a munkát végezze a tömegszervezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom