MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. május 18.
1954. május 18.
| Budapesti Váro&i Tanács 4 szamu • Mozgóképszínház'Vállalata. líagyar Dolgozók Pártja 3udapet.ti Pártbizottsága Budapest. 33ikesz Józsefné elvtársnőnek, U elmúlt héten hétfői napon a VI.ker. Pártbizottságnál jártam Borok elvtársnál, hogy a vállalati ügyekről a megszokott formába* referáljak. Borok elvtárs beszélgetésünk közben, mint egy nem jelentékeny kérdést emiitette meg, hogy a Filmharmónia a Szikra filmszínházat esztrád színháznak igényeli. Azért irom Így, hogy nem .jelentékeny kérdést említette meg, mert Borok elrtárs azonnal mosolyogva hozzátette, hogy erről szó sem lehet és a Pártbizottság a le'gaeretebben tiltakozni fog ellene és a mozit esztrád színháznak nem engedi átalakítani. Délután kb. 2 órakor a Szikra filmszínház izemvezetőj'étől azt kellett megtudnom, hogy »ár az^.ap reggel kint volt egy j ^ tagu Bizottság a Minisztériumból és helyszinl szemlét tartottak. k fentieket azért irtam elsősorban, mert ezzel dokumentálni akarom azt, iogy nem a felügyeleti szervünktől,a Fővárosi Mozgókép színházak Egyesülésétől tudtuk meg mink az üzemeltető vállalat, hogy a filmszínházat a Filmharmónia esztrád színháznak'igényeli, hanem mint fe-int említem a ker. Párt-' bizottságától ós a mozi 'üzemvezetőjétől. A-4. számú. Mozgóképszínház-Vállalat vezetősége, Pártszervezete, Szakszervezete, valamint' minden öntudatos dolgozója megdöbbenve vet^e tudomásul,hogy a Szikra filmszínházat, aminek felszabadulása óta történelmi múltja van, most a divatba jött, de meggyőződésem szerint lápvirágót élő esztrád-müsór szinhézzá akarják átalakítani. Nem akarom egy pillanatig sem lebecsülni a szinház kultúránkat, sőt *agyr» becsülöm annál is inkább, mert életem java részét színpadon, illetve színháznál töltöttem el. De a Párt iránti szeretet és államreadünk megbec sülé.- 1 se a kultur forradalom elmélyítése megköveteli tőlem, nem a vezető propagandistától, vagy a vállalat vezető helyettestől, hanem az egyszerű párttagtól, hogy a Budapesti Pártbizottság figyelmét felhivjam arra a súlyba kultúrpolitikai hibárs, ami bekövetkezne akkor, ha s. Szikra filmszinházat esztrád szinházzá alakítanánk át.. Meg kell emlitenem, hogy 5-6 esztendeje még amikor a MOKÍP üzemeltette a filKLZinhézakat ,és azok közönségszervezői, és propaganda munkáját a'MOKÉP látta el, kerültem a vállalathoz, illetve azóta végzem az általános propaganda és közönségszervezői munkát a VI. kerül étben, így a kerületi Pártbizottság, irányitáta mellett a Szikra filmszínház propaganda és közönségszervezési munkája a fenti idő óta egyedfii az én kezemben van. Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert itt akarom bizonyítani azt, hogy világosan emlékszem arra amikor még zsebben hordtuk ki a jegyedet a Párt körzetekbe- üzemekbe-és a legnagyobb erőfeszítések mellett tudtunk eredni'nyéket elérni, hogy a színház látogatottságét biztosítsuk. A Párt felmérhetetlen ségitsége a fejlődés ma eljuttatott bennünket odáig, hogy ma már látogatottsági gonddal nem küzdünk, hanem a dolgozók kulturszomja mindjobban érezhető és naponta száz és százezrek keresnek szórakozást fii-színházainkban. A Szikra fil.msziehr.z naponta ellentétben a 4-5' év ' előtti látogatottsággal 35o*4ooo .dolgozónak nyújt filmkultúránkon keresztül felüdülést,#kellemes szórakozást és tanulást, • /•