MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1952. június 24. - 1952. július 8.
1952. június 24.
Javulás mutatkozik a kritika és önkritika alkalmazásánál, sokkal kritikusabban nézik egymás munkáját. Megjavult az ellenőrzés, rendszeresen kiértékelik az alosztályok egy-egy elvtárs munkáját. Az osztályvezetés is értékelte az instruktorok munkáját, amely komoly lendületet adott. Mindezek mellett a munka még távolról sem elég rendszeres, kádernapló vezetése - egy-két kivételtől eltekintve - nincs meg ugy a magam, mint az alosztályvezetők és munkatársak részéről. Kádermunkánk másik fogyatékossága, J^flgy ^^""fif a, k?n',letekbe, akkor az egyéb feladatok mellett, a kádermunka iránt csak mellékesen érdeklődnek. Nem érzik eléggé a felelősséget azért a területért, ahová kijárnak, araibői adódik, hogy a funkció k betöltése terén még mjpdig kevé^ p Vpgripménypgé^. Ezek a hibák okozzak a kerületekben meglévő hiányosságok döntő részét. !5 kerületi pártbizottságnál megvizsgáltuk, hogy az Agit.prop.osztály részéről hogyan folyik a kádermunka. A III. és az V.ker.Pb-^é t kivéve ál-falábat^ komoly lemaradások vannak ugy a hatáskörbe tartozó* káderek anyagának feldolgozása, mint a káderek megismerése terén. Ha a kerületen belül, az üzemek 'ierj vizsgáljuk ezt a kérdés^ r JÜÁJZ. r osszabb a helyzet. A kerületekben általánosan az iskolára való javaslatokat már az Agit.prop.osztály végzi, de az üzemélinSe nrábizzak"'* a kád erős gf.ál vokra^ s £• hibák""oita. nogy a ka^n"""^ jdwfím^el^esftn lep*^" 1 n Ipgég^+Ő^ káílflk: problémák - 3-5 hónapos iskoI| ,fi3 jflvflaifl±.ni<:msyn] dására. 'Az iskolára válŐ" javaslatok elkészítésénél értünk el eredményeket, az 5 h-napos iskolai irányzatot tulteljesitettük. A kulturiskolára lo elvtársat kell javasolnunk, 7-nek az anyaga rendben van, a 3 lemaradást be fogjuk hozni. Az ujságirói iskolára lo elvtársat kellene javasolnunk, ezt nem tudjuk teljesíteni, mert az üzemi lapszerkesztők területén - ahonnan a javaslatokat biztosítani kellene - komoly hibák vannak. Ezek a hibák abból adódnak, hogy előző kádermunkánk nem volt megfelelő. Az eredményekhez tartozik még, hogy több mint 2o elvtársat javasoltunk társadalmi munkatársnak, asszisztensnek. Ács elvtárs: Egyetértek Marián elvtárs beszámolójával. A tapasztalat az, hogy mutatkozik egy komoly javulás, de még mindig inkább az iskolai kiválogatással foglalkoznak, a funkciók betöltését nem tekintik harci kérdésnek. A hatáskörbe tartozó káderek anyagának tanulmányozásánál - különösen a kerületi pártbizottságoknál - egy kis kényelmesség van. Ugy vélekednek, hogy kevés káder tartozik hozzájuk, a határidőre kényelmesen meg lesznek vele. Ez helyteleni, szoritani kell a kerületeket, hogy igyekezzenek minél hamarabb tisztázni az anyagokat. Megkérdeztük a kerületektől, hogy az instruktorok hogy foglalkoznak a kádermunkával és az egyéb feladatokkal. Elmondották, hogy az instruktor elvtársak mindent alaposan megbeszélnek velük, <^ftk épppn «<*+. ngpi v^-r^pq-Lir-mag, hOfjr. milyen problémák vannak a kádermunkánál. Van olyan kerület, ahol meg sem említette az instruktor. Ahol az instruktor törődik a kádermunkával, abban a kerületben meg is van az eredménye, mint pl. a III.ker.Pártbizottságnál. Az a tapasztalatunk, hogy az iskolai javaslatok miatt nem az agit.prop.titkárt, hanem még mindig a kádertitkárt sürgetik a mi munkatársaink. A fő feladat az kell hogy legyen, hogy fokozottan ismerjék meg a kádereket, törődjenek nevelésükkel, határozzák meg perspektívájukat. Hidas elvtárs: A pártbizottság Marián elvtárs beszámolóját elfogadja, és megállapítja, hogy a Budapesti Pártbizottság Agit.prop.osztályának kádermunkájában jelentős javulás van, főleg a pártiskolai javaslatokat illetően. Ha az Agit.prop.osztály kezdettől fogva megfelelően végezte volna ezt a munkát, nem lett volna lemaradás. Ugyanez vonatkozik az újságíró iskolára, és a kulturiskolára való javaslatok elkészítésénél, A javulásról ugyanakkor a kerületi pártbizottságoknál nem lehet beszélni. Az elmúlt héten 4 kerületi pártbizottságnál néztem meg a kádermunkát -XXI. IX-X-V. - egybehangzóan az volt a vélemény, hogy legrosszabbul az Agit.prop.