MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. február 3. - 1950. március 3.

1950. március 3.

A jelentés beszél arról, hogy én a minisztériumtól kértem a feladatok megoldásához segitséget. tíe Ezt azért csináltam, mert nem éreztem ma­gam elég erősnek, hogy az ő segitségük nélkül el tudjam végezni a mun­kát. A nagy nehézség az volt, hogy nem éreztem a pártnak a segitséget a vállalaton belül. Az a kérésem, hogy mindazokat a hibákat, amelyeket a vállalatvezetés körében már én is elkövettem tekintsék azon súlyos nehézségeknek, amelyek a vállalatnál fenn álltak, ha alkalmasnak tar­tanak adjanak néhány hónapot arra, hogy a vállalatvezetésbe maradhas­sak, hogy ebből a vállalatból lehessen egy egészséges vállalatot léte­síteni. Mi minden héten átbeszéltük az összes kérdéseket együtt a pártszerve­zettel és határozatokat is hoztunk. Tóth Béla elvtárs; A jelentés teljes egészében visszatükrözi a helyzetet. Szakszervezetünk mulasztásokat követett el az Ü.B. megválasztása terén. Megtörténtek az előkészületek, amiket minden egyes esetben a pártszervezettel együtt­működve csináltunk, de nem lett végrehajtva a választás, amely nagy­részt annak tudható be, hogy a vállalat állandó szervezés alatt állott és megtörtént az az eset, hogy mire a párttól visszakaptuk a jóváha­gyást addig egy jelölt ü.b. tag sem volt ott. Ma is az a helyzet, hogy nem tudjuk megválasztani a bizottságot, mert nincs elég káder. Az a ja­vaslatom, hogy vegyenek oda olyan embereket, akik az ü.b. tisztségre alkalmasak. A munkaverseny szervezésében és irányításában a szakszervezetet megtett mindent, de az ellenőrzés területén mulasztásokat követett el. Bizonyos hogy a szakszervezeti munkánk sok esetben ütközött a XIV. kerületi P.B. munkájával, mert az Ü.B. tisztségre javasolt embereket ők nem fogad­ták el, nekünk pedig az ő választásuk nem volt megfelelő. Most a vál­latvezetés is egyezzmk a szakszervezeti vonal vezetésével és azon va­gyunk, hogy a feleslegesen megduzzadt létszámit leépitsük. Erre vonat­kozóan javaslatot tettünk a vállalatvezetés felé. Az üzemi pártszer­vezet vezetősége még ebben a kérdésben nem egészen értett velünk egyet. Vannak olyan kérdések, melyeknél nem tudunk közös nevezőre jutni. Pl. egyes személyek kérdése. Az a célunk, hogy ebből a vállalatból egy jól dolgozó vállalatot teremtsünk és ez ugy lehetséges, ha a vállalat­vezetőség, a pártszervezet és az Ü.B. összhangban dolgozik együtt és megnézzük azt is, akik oda feleslegesek. Biró László elvtárs; Tudomásunk van arról, hogy az Ü.B.-n belül van agy olyan álláspont, hogy a szocializmust a szakszervezet vezetésével kell épiteni. Tóth elvtárs kifejtette válaszában, hogy ilyen álláspont az Ü.B.-n belül nincs. Rukkner elvt árs; Nagyon örülök, hogy ez az egész ügy a Nagybudapesti Pártbizottság elé került és a jelentéssel teljesen egyetértek. Én december elején lettem Ü.B. titkár, s bizony nem volt gyakorlatom, ezért sok hibát követtem el. Izek a hibák talán abból is adódtak, hogy a helyi pártszervezettel nem értettük meg egymást. A jelentés azt mondja, hogy nincs szakszer, vezeti multam. Meg kell, hogy mondjam, hogy 1936-óta vagyok egyfolytá­ban tagja a szakszervezetnek. Balogh elvtárs; A lefektetett tények megfelelnek a valóságnak, de egy két mélyen dolgot nem elég mélyen vizsgáltak meg az Elvtársak. Az fennáll, hogy soha nem voltam nagyüzemi munkás és igy óriáái nehézségeim voltak , de ezek a nehézségek abból is adódtak, hogy nem kaptm olyan támogatást, amelyet kellett volna, hogy kapjak. A legsúlyosabb kérdés, ami engem

Next

/
Oldalképek
Tartalom