MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. szeptember 18. - 1955. március 22.

1954. december 17.

Az egyik legnagyobb eredmény, amit a referátum is megálla­pított, hogy a pártszervezetek uj aktivákat tudtak bevonni a munkába. Ezek közül az uj aktívák közül egy réteget eme­lek ki, ez azoknak az uj aktiváknak a rétege, akik 1945-46­ban aktivan dolgoztak, az utóbbi években visszavonultak és mi szinte elfelejtkeztünk róluk, vagy azért mert gazdasági beosztásba kerültek, vagy pedig azért, mert egy vezetőség választás alkalmával kimaradtak a vezetőségből és azóta el­hanyagoltuk őket. Ezeknél az elvtársaknál most a választás után megmutatkozik, hogy dolgozni akarnak és örülnek annak, hogy a pártszervezet szükségesnek találja az ő munkájukat, Sőt most a választás után egyre nagyobb tömegben jelentkez­nek olyan elvtársak, akik még a választás ideje alatt ki­maradtak a munkából és most kérnek feladatokat. Eel kell használni ezt a segítséget. Egy másik ilyen tanulság, hogy egy sor elvtárs, akikről nem volt jó véleményünk a választásokat megelőzően, miután be­vontuk őket a munkába, megváltoztak és most már nem kivülről birálják a párt politikáját. Nem mint kívülállók beszélnek egyes hiányosságokról, hanem saját maguk is érzik a felelő­séget és ugy vetik fel az egyes hibákat, akár jogos hibák­ról, akár koholt hibákról van szó, akár országos, akár helyi hibákról, ugy vetik fel, mint saját hibájukat. Ugy foglal­koznak ezekkel a problémákkal, hogy segiteni tudjanak a meg­oldásukban. Ez is fontos eredménye annak, hogy ezeket az elv társakat bevontuk, mert ezeknek egy jelentős része tekinté­lyes ember, aki komoly hatással bir a pártszervezetekre, an­nak ellenére, hogy eddig nem voltak aktivak. Aválasztási előkészitő munka és maga a választás azért is jó volt, mert ebben az időszakban a párttagság, a pártszer­vezetek fokozottabb tájékoztatásban részesültek, elsősorban a vezető elvtársak gyűléseinek nyomán. Abban az időben volt egy olyan érzésünk ugyan, hogy nagyon sok volt a Szabad Nép­ben a beszédek közlése, most az utóbbi időben éppen hiányol­juk. Én pl. tudom, hogy Rákosi elvtárs kint volt a VIII. ke­rületi PB. ülésen, Farkas elvtárs a XI. kerületi aktiván és nyilván más vezető elvtársak is voltak kint, ezeken a helye­ken segítséget nyújtottak, irányt mutattak, azt hiszem most amikor a belpolitikai helyzetben, de különösen a külpolitikai kérdésekben vannak nagy tömegeket foglalkoztató problémák, akkor helyes, ha a vezető elvtársak beszédeit valamilyen for­mában megismerjük, ez is tájékoztatásul szolgálhat. Helyeslem, hogy a Pártbizottság munkatervében szó van a lakásépítés kérdéséről. Azt hiszem a munkatervbe tartozna az is, hogy a lakosság ellátását, a lakosság problémáit apróbb kérdésekben eis segitsük. Gondolok itt a KIK-re. Na­gyon sok embert boszant az, hogy a lakásokban lévő kisebb javitásokat nem csinálják meg. Szerintem az a kezdeményezés, amit a VIII. kerületben elkezdtek, hogy társadalmi munkával javítják a kisebb hibákat, hogy ott különböző elvtársak lé­cékkel a hónuk alatt mennek munkaután megjavítani a kisebb javitani valókat. Azt hiszem nem dolja meg a problémákat. Sokkal szervezettebb megoldásra van szükség. A munkaterv kiegészítése képpen szeretném felvetni a bürok­rácia elleni harcot. Az utóbbi időben igen sok szó esett r ü la, de eredménye nem sok van, pedig kétségtelenül ez a legnagyobb fékje fejlődésünknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom