MDP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. szeptember 18. - 1955. március 22.
1954. december 17.
A termelésben a dolgozók kedvét elveszik, mert az üzemekben a bürokrácia vadul burjánzik. Nem elég az, hogy a bürokráciáról sok viccet mondunk, hanem szervezett harcot kell folytatni ellenük. Igaz, hogy a tanácsokban a választás előtt már volt javulás ezen a téren. A választás munkája azonban azt is jelentette, hogy egy sor adminisztativ feladattal lemaradtak, amit most ugy hoznak be, hogy megint kevesebbet foglalkoznak a hozzájuk forduló emberekkel. Azt is látjuk, hogy bizonyos kérdésekben bár minisztertanácsi határozat van rá, nem tudunk előre menni. Itt van az igazgatói hatáskör kérdése, amiről már az elvtársak beszéltek. Megjelent ezzel kapcsolatban egy sor rendelet, ugyanakkor azonban azok a rendeletek, amelyek megkötik az igazgatók kezét még ma is érvényben vannak. Amikor egy igazgató felelősséggel, önállóan meg akar oldani egy problémát, akkor a rendeletek tömegében ütközik. Ezen persze nem elsősorban politikai munkával, hanem szervezett intézkedéssel, a felsőbb szervek minisztertanács és a K.V. segítségével lehet előre menni. Vagy itt van a racionalizálás kérdése. A minisztertanács megfelelő határozatot hozott, hogy mennyire kell csökkenteni a minisztériumok felé adandó jelentések számát. A valóságban ez nem csökkent. A minisztérium nem tud mit tenni, mert ugyanakkor a minisztertanács és más szervek felé neki olyan számokat kell produkálni, amely ezekben a jelentésekben van. Igy nem tudja csökkenteni azok számát. Én azt javasolom, hogy a Budapesti Pártbizottság tervében kerüljön be, hogy ebben az időszakban legalább az előkészítését végezzük el egy olyan munkának, amelynek eredményeképpen ezreket és százezreket lehetne bevonni az állami munka ellenőrzésébe. Tehát a Budapesti Pártbizottság elősegítené a bürokrácia elleni harcot. Nem gondolok itt egy hármas mozgalomra, mint amilyen Kinában van, hanem arra, hogy az összes budapesti pártszervezeteknek feladata legyen a bürokrácia ellen harcolni. Azt hiszem ez helyes. Lakatos Sándor elvtárs: Én mint mezőgazdasági funkcionárius helyesnek és eredményesnek tartom a Budapesti Párt- Végrehajtóbizottság és a kerületi pártszervek azon SZÍVÓS és eredményes munkáját, amit a munkás-paraszt szövetség továbbfejlesztése és a mezőgazdasági kis és nagygépek gyártásáért vivott harcban folytatott. Örömmel kell megállapítanom, az országban akármerre jár az ember, és figyeli hogy a mezőgazdaság hogyan van ellátva ezekkel a gépekkel, meg kell állapítani, hogy ezen a téren igen nagy eredményről lehet beszámolni. Szőlőpréstől, szőlődarálótól ekéig és boronáig minden rendelkezésre áll. És meg kell mondani, hogy ezeknek a szerszámoknak többsége jó, de azért van-e téren is hiba. Elég sok minőségileg kifogásolható. Több olyan gyártmány kerül falura, ami nem feltétlenül szükséges, és ezeknél sokkal fontosabb, szükségesebb gépeket, vagy eszközöket kellene gyártani. Nem volna helyes ugy eljárni ezen a téren, mint a női kofekciónál, hogy egy-egy cikkből többet gyártsunk, mint amennyi a kereslet. Ezért azt javasolom, hogy a Budapesti Párt- VégJShajtóbizottság kezdeményezze a gépek gyártásával foglalkozó minisztérium, valamint az üzemek, paraszti emberek, agronomusok bevonásával, tegye birálat tárgyává mely gépek a legfontosabbak, a mezőgazdaságban, és a további gyártás során erre legyünk figyelemmel. A korábbi PB. üléseken külpolitikai problémákról is tájékoztatást kaptunk, az utóbbi időben ez elmaradt.