Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1948

3. 1948. március 15. rendkívüli díszközgyűlés jegyzőkönyve - 173

delemben, hogy ezentúl is tegyen vezetője és példaadója az egész magyar népnek, amint vezetői és példaadói voltak ma száz esztendeje a feledhetetlen pesti márciusi ifjak az egész magyar népnek. !173. Bognár József polgármester ünnepi beszéde : Elnök Úr! Miniszterelnökhelyettes Úr! Tábornok Űr! Miniszter Úr! Tisztelt Közgyűlés! Száz esztendővel ezelőtt, szinte ugyanezekben az órákban ott állottak Pest város tanácsa előtt az 1848-as forradalom legkeményebb, legkövetkezetesebb harcosai, a fiatal Magyarország képviselői, a márciusi ifjak és a városi tanácstól a 12 pont elfogadását követelték. A városi tanács évszázadokon át zárva tartotta termeit. Először a márciusi ifjak elszántsága, később pedig a hozzájuk csatlakozó Rottenbiller akkori polgármester akarata nyitotta meg a magyar nép számára őket és a tanács tagjai, mint a tavasz első fecskéit, a szabadság reményeit üdvözölték az ifjakat és mint Pest polgárságának . képviselői csatlakoztak a 12 ponthoz, majd az esti órákban megalakították a márciusi ifjakkal az 1848-as forradalom forradalmi szervét, a Közcsendi Bizottmányt, az 1945-ben megalakított nemzeti bizottságok ősét. Azok az események, amelyek a városi tanáccsal összefüggésben történtek, jelképezik, hogy 1848 március 15-e a magyar történelemnek gyásznapokban, Mohikban és Mohácsokban oly gazdag sorozatában az egyik legfényesebb, legdicsőbb napja, mert a jobbágyságból, a mesterlegényekből és a népből nőtt magyar értelmiségből összetevődött tömegek ezen a napon indultak el azon az úton, hogy az országból hazát és a népből nemzetet formáljanak. 1848 azonban nem véletlen esemény, nemcsak a magyar szellemnek és a magyar népmozgalmaknak a párizsi forradalom nyomán támadt fellángolása, hanem a szellem vonalán egy hosszú évszázados, organikus fejlődésnek a betetőződése, a magyar népi mozgalmak vonalán pedig egy hosszú, százados elégedetlenségnek és a rendi berendezkedés termelési formáinak csődje. Szellemi téren egy megszakítatlan lánc — a magyar szellem legtisztább és legragyogóbb képviselőinek lánca — vezet a dicsőséges napokig. A dévai várbörtönbe sínylődő DáviJ Ferenc, a modern európai filozófia magyarországi megjelenítője, Apáczai Cseri János, a szellemi tespedtség korszakából ez újjászületés és a magyar irodalom megteremtése felé igyekvő Bessenyei György, a francia forradalmat a hivatalos Magyarországgal szemben üdvözlő Bacsányi János és a magyar történelem egyik legtudatosabb forradalmi megmozdulását vezető Martinovics Ignác áll e szellemi fejlődés egyes csúcspontjain. És nyomukban alakul ki a magyar történelem egyik dicső korszaka, a reformkor, amely a humánumért, az elnyomottak felemeléséért, az új emberi együttélés formáinak megteremtéséért harcolt. A társadalom mélyén pedig a paraszti forradalmárok vérét magukban hordozó jobbágyok, a Dózsa Györgyöknek, a Hóráknak,"vagy a Kloskáknak késői unokái, akik a papnak és a földesúrnak egyaránt adóznak és dolgoznak megállásnélküli robotban mások földjén. Elszegényedett köznemesség, eljobbágyosodott bocskoros nemesség, mélyen az emberi színvonal alatt élő jobbágyság, a régi rendszerrel szemben csak forradalmi változástól, csak gyökeres társadalmi átalakulástól várhatott, remélhetett változást, mert a reformistáknak az országgyűléseken kemény vitákban és harcokban keresztülvitt újításai nem sokat segítettek sorsán. És a forradalmi megmozdulás tüzében jelentkezik egy új réteg, az iparüző és kézműves ifjúság, a sztrájkoló céh-legények, az osztályöntudat kapuit döngető nyomdászok, a kizsákmányolással szembeforduló kovácslegények, a céhek megszüntetését követelő iparosítják, akik mind-mind egy-egy*láncszemét jelentik annak a mérhetetlen forrongásnak és a mélyben készülő változásnak, amelynek kifelé való megjelenését és felszínre való érkezését jelenti 1848 március 15-e. A napnak és a nyomában járó szabadságharcnak tiszta szellemét a márciusi ifjak képviselik; egy népből nőtt értelmiségi réteg — megannyian tudatos forradalmárok, akik érzik trónok dőltét és kiváltságok elmultát, keresik az új világot, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ahol a jog asztalánál mindenki egyformán foglalhat helyet, ahol a köztársaságban testesül meg a népszuverenitás és a szabad emberek összefogásának elve. Sokat vitiznak azon, hogy mi adja meg 1848 március 15-e tiszta jellegét, mi volt az — a szó igazi értelmében — : németellenes függetlenségi harc, polgári forradalom, vagy a köznemesek felkelése? Ma, száz esztendő távlatából és tapasztalataiból tudjuk, hogy március í5-ével egy tiszta népi forradalom indult meg, amely szembeszállt a belső feudalizmus rendszerével és szükségszerűen a magyar feudalizmust is uralmon tartó osztrák uralkodóházzal, a német imperializmus akkori formájával. Népszabadság és nemzeti függetlenség: egyúton járnak ebben a megmozdulásban, mert a magyar függetlenség és szuverenitás kibontakozását ugyanaz az erő tette lehetetlenné, amelynek belső cinkosai oly könyörtelenül és hitványul nyomták el a magyar népet. így kellett az igazi nemzeti erők egyesítésének jegyében egyszerre küzdeni a függetlenségért a német imperializmus, a népjogokért a magyar feudalizmus ellen. És ez a harc Kossuthék által vezettetve folyt a bécsi udvar által fellázított nemzetiségekkel, az osztrák császári zsoldos hadsereggel és végül a beavatkozó cári reakcióval szemben olyan időpontban, amikor az európai forradalom márciusi tüzei már sorra elhamvadtak és már csak a magyar nép küzdött függetlenségéért, nemzeti létéért, emberi jogaiért. Amikor Európában már diadalt ültek a zsarnokságok, a magárahagyott, de a szabadságban megújult magyar nép még a katonai sikerek sorozatát vívta ki a német-osztrák uralkodóházzal szemben. De míg Európa népei csodálták ezt a hősi harcot, addig a magyar országgyűlésben akadtak olyan erők, amelyek mindenáron békét kerestek és a béke érdekében hajlandók lettek volna kiegyezni azzal a hatalommal, amely a történelemben még sohasem tartotta meg szavát. A meg nem alkuvó forradalmárok azonban azt hirdették, hogy egy nemzet csak öngyávasága miatt veszhet el és hogy az elnyomásnak való behódolás a nemzet halálos Ítéletét jelenti és a Habsburg-ház március 4-i manifesztumára való válaszképpen Kossuth javaslatára a nemzetgyűlés a debreceni Nagytemplomban kimondja Isten, a világ és Európa előtt, hogy : a Magyar Respublika kötelékében szabad nép akarunk lenni.Még négyhónapi hősies harc után a-magyar szabadságharc ügye vérbe és árulásba bukott, az ellenséges Európa gyűrűjében. Azt írja Kossuth Lajos, hogy »Intésü! hagyom a magyar faj még születendő nemzedékeinek, ha még jövendőt óhajt a magyar hazának, tegye stúdiumává az 1848/49-i korszak jellemző vonásait!« Mik voltak ennek a kornak jellemző vonásai és milyen következtetéseket kell levonnunk 1848/49 eseményeiből? 1848 hősei megtanítottak bennünket arra, hogy a népszabadság és a nemzeti függetlenség ügye a magyar történelemben egymástól mindenkor elválaszthatatlan volt. Nem hittünk és nem hihettünk olyan emberek ne'mzeti érzésében, olyan emberek hangoztatott hazafiságában, akik kifelé a nemzetiségek, vagy a bennünket körülvevő nemzetek felé a gyűlölet kénköves esőjét okádtak, bent azonban a hazafias mez mögött könyörtelen következetességgel nyomták el a magyar nép millióit. Az igazi nemzeti érzés mindig a vele egy néphez tartozó dolgozó milliók felemelésére és nem azok elnyomására törekszik és mélységesen meg van győződve arról, hogy ha a hatalom minden országban a teljes emberi egyenlőség alapján dolgozó népmilliók kezében lesz, akkor sokkal kevesebb lesz a félreértés a népek között. A másik tanulság, amely ezekből az eseményekből adódik, hogy az újítások, a reformok, a nép felemeléséért hozott intézkedések ügyében nem ismerünk és nem is ismerhetünk fél rendszabályokat. A fejlődésnek persze lehetőleg szervesen és megrázkódtatás nélkül kell végbemennie, de ezt elsősorban azoknak kell megérteniök — és kellett volna